Hírek

2006.05.30. 11:35

Felmentették a BRFK két vezetőjét

Felmentette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedés-rendészeti főosztályának két vezetőjét Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya - közölte a szervezet szóvivője kedden az MTI-vel, megerősítve ezzel a Népszava információját.

BAMA

"Valóban felmentette főkapitány úr (a közlekedés-rendészet) két osztályvezetőjét", indoklás nélkül - mondta Schőn Péter. "A főkapitánynak (...) a jogszabályok lehetőséget biztosítanak arra, hogy indoklás nélkül felmentsen valakit a vezető beosztásából" - fogalmazott. Közölte: a két vezető öt nap gondolkodási időt kapott arra, hogy döntsenek arról: elfogadják-e alacsonyabb beosztásukat. Ez az idő még nem telt le, nincs tudomásom arról, hogy az érintettek elfogadták-e az alacsonyabb beosztást.

Arra a felvetésre, hogy a Népszava szerint az ügy összefüggésben állhat egy ügyészi eljárással, a szóvivő azt mondta: "a lap, amit ír, az egy feltételezés (...) azzal kapcsolatban nekünk nincs mit nyilatkoznunk".

A Népszava azt írta: "Hivatalosan meg nem erősített értesüléseink szerint a két osztályvezető ellen a Budapesti Nyomozó Főügyészség indított eljárást, miután velük kapcsolatban bűncselekmények gyanúja vetődött fel. Elmarasztalón jogerős ítéletig természetesen mindkettejüket megilleti az ártatlanság vélelme. Úgy tudjuk, az eljárás visszaadott forgalmi engedélyekkel és egy állítólagos fiktív szerződéssel is kapcsolatban lehet".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!