Hírek

2006.06.15. 17:04

Félmillió szárnyassal végeztek

Száz százalékban kártalanítja az állam a madárinfluenza miatt elrendelt kényszervágás károsultjait, mégpedig egy hónapon belül – állítja az agrárminiszter. A kormány arra számít, a kár eléri az egymilliárd forintot.

Vég Márton

Ugyan az angol laboratóriumból még mindig nem érkezett vissza az az eredmény, amely igazolná, hogy valóban H5N1-es vírus ütötte fel a fejét a magyarországi baromfiállományban, a szakemberek mégis csaknem félmillió szárnyast öltek le az érintett települések körül kialakított egy kilométeres sugarú védőzónákban. „Csütörtök estig befejeződik Bodoglár, Szank és Móricgát körzetében lévő állatok leölése, ez 440 ezer szárnyast jelent” – mondta Süth Miklós. Az országos főállatorvos az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtt tartott csütörtöki beszámolóján hozzátette, hogy azért nem várhattak a drasztikus intézkedésekkel a visszaigazolás megérkeztéig, mert a hazai baromfitartás tulajdonképpeni központjában mindenképpen meg kellett akadályozni a vírus terjedését.

[caption id="" align="alignleft" width="220"] A madárvész ellenére még nem tapasztaltak visszaesést a hazai baromfifogyasztásban
[/caption]Süth Miklós szerint azonban nem zárható ki, hogy újabb gócpontok alakulnak ki, ezért Bács-Kiskun és Csongrád megyékben még legalább két hónapig figyelik állatorvosok a tyúkok, libák és kacsák viselkedését. A főállatorvos elégedett az irtás gyorsaságával – volt nap, amikor közel 100 ezer baromfival végeztek –, ami többek között annak is köszönhető, hogy az „ítéletvégrehajtók” órabérét megemelték. A zárlat alá eső telepek nem exportálhatnak az Európai Unió tagállamaiba, de jelentősen súlyosbítja a helyzetet, hogy Japán és Szingapúr – hazánk két jelentős kereskedelmi partnere – felfüggesztette a Magyarországról érkező víziszárnyas-importot.

A termelőket azonban jelenleg természetesen a kártalanítás kérdése foglalkoztatja. „Az állattartás körülményeitől függetlenül minden kárt szenvedett tulajdonost száz százalékban kárpótol a kormány egy hónapon belül” – mondta csütörtökön Gráf József. A szakminiszter szintén megjelent a csütörtöki parlamenti meghallgatáson, ahol azt hangsúlyozta, hogy a költségvetésben ilyen esetekre elkülönített 250 millió forint biztosan nem lesz erre elég, mivel a termelők közvetlen kára egymilliárd forint körül lehet. A járvány leküzdésére a kormány eddig 3 milliárd forintot különített el, amelynek kétharmadát már elköltötték. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a kormány a feszült helyzetre tekintettel nem tesz különbséget aközött, hogy a károsultak betartották-e szárnyasokra vonatkozó tartási szabályokat, vagy sem. A csődben lévő baromifeldolgozók közül viszont csak azokat támogatja, amelyek bizonyíthatóan a madárinfluenza miatt kerültek nehéz helyzetbe. A kormány 8,6 milliárd forintos kárigényt jelentett Brüsszelnek; Gráf József szerint együttesen hatmilliárd forintos kárenyhítés lehet reális, melynek felét az Európai Unió, felét pedig a magyar kormány állja.

Gráf József azt is bejelentette, hogy a károsultak újrakezdését négymilliárd forintos keretből nyújtott hosszú lejáratú és kamattámogatott hitellel segítik. Egy meglepő eredményről is beszámolt a tárcavezető: felmérésük szerint ugyanis egyelőre nem tapasztaltak visszaesést a hazai baromfifogyasztásban.

A magyar-szlovák határon szombat óta fokozottan ellenőrzik a baromfiárut a szlovák határőrök: a szigor az élő szárnyasokon túl a belőlük készített termékekre és a tojásokra is kiterjed. Egyelőre azonban nem találtak olyan szállítmányt, amelynél fennállt volna a fertőzés veszélye.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!