Hírek

2006.06.26. 14:23

Moszkva nem hisz a szemének

Az orosz diplomácia még bízik abban, hogy az Irakban elrabolt és állítólag kivégzett túszok élnek

BAMA

Egy iraki fegyveres csoport még vasárnap tette közzé a világhálón azt a felvételt, amelyen kivégzik a néhány héttel ezelőtt Bagdadban elrabolt orosz diplomatákat. Az al-Kaidához köthető csoport fényképeket is közölt több diplomata holttestéről. A moszkvai diplomácia azonban bízik abban, hogy a túszok még életben vannak, ezért szakértők bevonásával vizsgálják a felvételt. „A képeken mutatták néhány ember kivégzését is, de nincs teljes bizonyosság abban, hogy azok a mi munkatársaink voltak” – mondta hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

A négy orosz diplomata még június 3-án került az emberrablók fogságába, akik azt követelték, hogy Oroszország vonuljon ki Csecsenföldről, és engedje el a muzulmán foglyokat. Erre először 48 órás határidőt szabtak Moszkvának, majd ennek lejárta után a múlt héten bejelentették, hogy döntést hoztak a túszok megöléséről.„Isten ítéletét végrehajtották az orosz diplomatákon, bosszúból az orosz kormányhoz hűtlen fivéreink és nővéreink megkínzásért, megöléséért és száműzetéséért” – áll a terroristacsoport közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!