2006.07.27. 16:15
Egymást marasztalták a lemondottak
Az FTC a bajnokság első három fordulójának elhalasztását kéri az MLSZ-től.
Az FTC csütörtöki elnökségi ülésén a klub elnöke, Ináncsy Miklós benyújtotta lemondását. A vezetőség azonban – egy tartózkodás mellett – nem fogadta ezt el, mivel szerintük nem ő a felelős azért, hogy a labdarúgócsapat nem kapott licencet az élvonalra. Tepszics Ignác is lemondott az FTC Zrt.-ben betöltött posztjáról, de az ismét bizalmat kapott Ináncsy a posztján marasztalta a cégvezetőt.
Petró László, az egyesület ügyvédje bejelentette: Magyar Labdarúgó Szövetségtől azt kérik, hogy halasszák el a bajnokság első három fordulóját. A Ferencváros ugyanis az ügyészséghez, a polgári bírósághoz, illetve az európai szövetséghez fordul jogorvoslatért. Petró többek között azt kifogásolta, hogy a klubot érintő MLSZ-határozatokat csak szerda későn este kapták meg, s a szövetségnek nem állt jogában újabb Licencadó Bizottságot felállítania. Kácsor Attila, az FTC gazdasági vezetője szerint az MLSZ-nek a meg kell térítenie azokat a károkat, melyek a jogsértő döntés miatt érték a klubot.
Az FTC-nek időközben benevezett a második osztály küzdelmeire. A Fradi első mérkőzését Jászapáti ellen játsza a Keleti csoportban, augusztus 8-án. A junior csapatot azonban valószínűleg szélnek kell ereszteni, mivel a másodosztályban nincs bajnokság a számukra.