2006.07.31. 07:52
Fekete hétvége a vizeken
Öt férfi és egy kisfiú fulladt magyar vizekbe a hétvégén. A rendőrség tapasztalatai szerint a vízibaleseteket többnyire a felelőtlenség okozza.
Idén már több mint hetvenen fulladtak vízbe Magyarországon és a nyaralás főszezonja csak most kezdődik. A hétvége halálos vízibaleset-mérlege: öt férfi és egy kisfiú fulladt meg – mondta el Németh Lajos, az ORFK alezredese.
Két férfi szombaton vesztette életét, amikor megmártóztak a Dunában, illetve a Tiszában. Egyikük, egy 53 éves tiszadersi férfi Csepelen egyedül merészkedett a folyóba, így nem volt segítség a közelben. A baleset körülményeit a rendőrség rendkívüli halálesetek osztálya vizsgálja. Sorstársa, egy harminc év körüli férfi pedig kutyasétáltatás közben döntött úgy, felfrissíti magát a gyors sodrású Tiszában, Szeged határában a téli kikötőnél; holttestét partra sodorta az ár. A szőke folyó nem sokkal később egy tizennégy éves lányt is magával ragadott, aki Szeged belvárosában fürdött – tiltott helyen – egy tízéves lánnyal együtt. A hirtelen mélyülő víztől megijedtek és pánikba estek. Egy fiatal nő sietett a segítségükre, de csak a fiatalabb kislányt tudta kimenteni, az idősebb tizenéves elmerült, őt azóta is keresik.
A köröstarcsai speciális búvárok tegnap megtalálták annak a nyolcéves kisfiúnak a holttestét, akit a Hortobágy-Berettyó áramlatai sodortak el fürdés és játék közben még szombat délután. Mezőtúrnál a 11 és egy 8 éves gyermekek szülői felügyelet nélkül fürödtek a Hortobágy-Berettyóban, mikor a kisebbik fiút elsodorta a víz.
Nemcsak a folyamok, a bánya-tavak is veszélyesek lehetnek: egy férfi több napos holttestét emelték ki tegnap reggel a budakalász melletti Omszki-tóból. Ezzel nem volt vége a tragédiáknak, a távirati iroda tegnap éső délután jelentette, hogy egy házaspár mindkét tagja beleesett egy horgásztóba Tamásiban vasárnap délután. A két személynek haletetés közben borult fel csónakjuk, mindketten a vízbe estek. Az asszony ki tudott úszni a partra, férje azonban elmerült a tóban. A feleség értesítette a mentőket, a tűzoltókat és a rendőrséget; a szakemberek csónakból csáklyákkal megkezdték az elmerült férfi felkutatását, majd a budapesti Harcsa búvárszolgálat is bekapcsolódott a keresésbe. Tavaly 174-en haltak meg vízibalesetekben, összesen 288 embert kellett kimenteni hazai vizekből.
A rendőrség tapasztalatai szerint a felfrissülésre vágyók nem veszik figyelembe a szabadvízi fürdőzés veszélyeit, például azt, hogy a bányatavak többsége nem alkalmas ennek a sportnak a gyakorlására. Sokan felelőtlenül vetik bele magukat a hűsítő habokba, nem gondolva arra, hogy a hirtelen mélyülő, kiszámíthatatlan folyókban, tavakban csak a kijelölt helyeken tanácsos fürdeni, ahol szükség esetén közel a segítség.