2006.07.27. 17:28
Napi 30 órát dolgoztak az ásatásokon?
Elbocsátották állásából a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatóját, Vörös Gabriellát, miután a Csongrád Megyei Közgyűlés gazdálkodási szabálytalanságok miatt indított eljárást az intézmény ellen.
A múzeumnak a Nemzeti Autópálya Rt-vel volt 1 milliárd forintos szerződése az M5-ös autópálya mentén végzett régészeti munkálatokra, melyeket alvállalkozók bevonásával végeztek. A kézi földmunkákra 2003 elején közbeszerzési pályázaton kiválasztott Arch-homo Bt. 2004 tavaszán jelezte, hogy betétiből korlátolt felelősségű társasággá alakul, de ez nem történt meg. Az intézmény szabályt sértett, mert így nem az eredetileg megbízott vállalattal dolgoztatott.
Számviteli szabálytalanságok is történtek. Volt olyan személy, aki naponta 30 órát dolgozott, havonta pedig 700-at. Az alvállalkozó a 2004 novemberét megelőző időszakról pedig nem tudott jelenléti íveket bemutatni holott a munka időarányos díjazásáról állapodtak meg az intézménnyel. A cégnek összesen 495 millió forintot fizettek ki. A közgyűlés feljelentést tesz az ügyben.