Hírek

2006.09.03. 13:37

Mi alapján tiltanak ki a rádióból?

Meglehetősen sajátosan értelmezi függetlenségét a Magyar Rádió. Egy javaslat értelmében a kampány idején mellőznék azon zenekarok számait, akik felléptek politikai rendezvényen. Az érintettek tiltakoznak, jogászok kifogásolják a döntést, a rádió viszont elégedett a felvetéssel.

Szakács Árpád

Heves felháborodást váltott ki az érintett művészek és zenekarok körében a Magyar Rádió azon döntése, amely a választási kampányban gyakorlatilag mellőzni akarja őket a műsorokból. Merza Jenő, a Kossuth adó megbízott főszerkesztője a Magyar Nemzet című napilapnak azt mondta: valóban született egy elképzelés, amely szerint a rádió hírműsoraiban hallható zenék összeállításakor „tanácsos figyelembe venni”, hogy mely előadók köthetők egyértelműen egy-egy politikai irányzathoz. Hogy ez a gyakorlatban miként akarják alkalmazni, arról eddig semmilyen információ nem látott napvilágot. Mint ahogy az sem világos, hogy kötelező-e a döntés, vagy csak egy szerkesztői javaslat. Lapunk szerda óta folyamatosan kereste az ügyben Merza Jenőt és Such György rádióelnököt. Munkatársaik többször is visszahívást ígértek, de a közrádió felelősei indoklás nélkül inkább a hallgatást választották. Korábbi lapinterjújában Merza megvédte a javaslatot, szerinte szakmai felvetés született. Ha egy előadó a nyilvánosság előtt valamely politikai oldal szimbólumává vált, nem szerencsés, ha a hírek közelében feltűnik – tette hozzá.

Összeállítás ugyan valószínűleg nem készült az előadókról, de a köztudott pártszereplések miatt tiltólistára kerülhet az MSZP rendezvényein is fellépő Nox és United együttes, az SZDSZ által felléptetett Pa-Dö-Dő és az MDF-hez köthető Tisztelet Társasága rendezvényeire meghívott Korda György és Balázs Klári. A Fidesz megmozdulásain Pataki Attilával, Demjén Ferenccel, Kovács Ákossal, a Kormoránnal és a Back to Blackkel lehetett találkozni.

„Újra életre keltek a régi beidegződések” – így minősítette lapunknak a rádiós döntést Pataki Attila. Az Edda énekese egyáltalán nem ért egyet a javaslattal és elképesztőnek nevezte a tiltást: egyáltalán milyen törvény alapján lehet erről határozni? – tette fel a kérdést. Ez egy teljesen életidegen felvetés, amely arra irányulhat, hogy a frissen kinevezett rádióelnök még jobban eljelentéktelenítse a közrádiót. Hozzátette: hétfőn felhívja a szerzői jogvédő irodát, hogy mit tesz az érintett zenészek védelme érdekében.

Korda György a héten úgy fogalmazott: tiltakozik a határozat ellen. „Még sosem tettek tiltólistára, én ezt nem érdemlem meg, tiltakozom az egész ellen. Az nem politika, hogy szépkorúaknak énekelünk” – tette hozzá mérgesen Korda.

Lapunk által megkérdezett jogászok álláspontja szerint a hatályos médiatörvény semmilyen tiltó rendelkezést nem tartalmaz arra, hogy ismert politikai kötődésű zenészek előadásai a közszolgálati rádió műsorfolyamában elhangozzanak, akár még a kampányidőszakban is. A médiatörvény előírja azt, hogy műsorszolgáltatásban közzétett műsorszámok összessége, illetőleg ezek bármely tartalom vagy műfaj szerinti csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában, de a jogszabályt ilyen kiterjesztően értelmezni nem lehetséges. A döntésnek tehát jogi okai nyilvánvalóan nincsenek – fogalmazta meg véleményét egy ügyvéd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!