Hírek

2006.11.22. 13:02

Gergényi: Ignácz a pozíciómra pályázik

Nem tartja objektívnek az MTV-székház ostromáról szóló jelentést Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány. A belső vizsgálatot ugyanis Ignácz István, Pest megyei rendőrfőkapitány irányította, akinek - Gergényi szerint – évek óta fáj a foga az ő állására.

BAMA

A budapesti főrendőr érdemben vitatkozik szeptemberi MTV-ostrom vizsgálatával foglalkozó bizottság jelentésével, amely szerint Gergényi Péter szakmai hibákat vétett, de felelősség nem terheli.

Szerdán sajtóközleményében cáfolta Gergényi vádjait Ignácz István. Elmondása szerint az ostromról készült jelentés kizárólag tényeken alapul és ő maga nem pályázik kollégája posztjára. A jelentés célja pedig nem elsősorban egyes személyek felelősségének megállapítása volt, hanem a hibák, hiányosságok feltárása.

Az országos rendőrfőkapitány szerint "kifogástalan a kapcsolat" a vezető rendőrtábornokok között. Bene László a Nap-keltében többször is azt mondta, nagyon sajnáljam, hogy a vizsgálóbizottság jelentését személyi találgatásokra használják. A vizsgálat ugyanis csak szakmai kérdés. Gergényi Ignácz Istvánt érintő kritikájára azonban nem reagált.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!