Hírek

2006.12.04. 17:08

Drágul az áram és a víz

A jövő év elejétől várhatóan öt százalékkal drágul a lakossági áram díja, míg a vízért tíz százalékkal kell többet fizetni. Utóbbinál országosan különböző lehet az emelés mértéke.

Tóth Marcella

[caption id="" align="alignleft" width="260"] A víz ára településenként változhat, van ahol 660 forintot is kell fizetni köbméterenként
[/caption]Öt százalék körüli mértékben drágulhat januártól az áram a lakossági és az ipari fogyasztók számára egyaránt. Emellett a vízért is átlagosan tíz-tizenkét százalékkal kell többet fizetni a jövő évtől. Településenként ettől eltérő lehet az árváltozás mértéke. A vízdíjról a végső döntést a helyi önkormányzatok hozzák meg, miután egyeztettek a szolgáltatókkal.

A Magyar Vízközmű Szövetség már valamennyi helyi önkormányzatnak elküldte a jövő évi díjakra vonatkozó ajánlását. Ezekben a szövetség tíz-tizenkét százalékos átlagos emelést javasolt a víz- és csatorna díjakra – mondta el érdeklődésünkre Papp Mária, a Magyar Vízközmű Szövetség főtitkára. A drágulást az energiaárak emelkedése, a kormány által 6,2 százalékra várt jövő évi infláció, valamint az új adók bevezetése indokolja.

Egy átlagos, négyfős család az idei évben jövedelmének mintegy három-négy százalékát fordította a víz-, illetve csatornadíjra. Az áremelések miatt ez az arány jövőre minden bizonnyal magasabb lesz. Ez azt jelenti, hogy egy havonta nyolc-tíz köbméter vizet fogyasztó családnak éves szinten nagyjából öt-hétezer forint többletkiadással kell számolnia. Ugyanakkor a víz díjánál országosan akár ötszörösek is lehetnek a különbségek. Ezért nehéz megbecsülni, hogy kinek, mennyivel lesz magasabb a vízszámlája. A lakossági vízdíj köbméterenként átlagosan nettó 205 forint, a csatornadíj pedig nettó 187 forint volt az idén. Van olyan település azonban, ahol már idén is 660 forintot kellett fizetni a vízért köbméterenként, miközben egyes helyeken ugyanez csak 120 forintba kerül.

A legkedvezőbb helyzetben azok a nagyvárosok vannak, amelyeknek korszerű vízhálózatuk van, s viszonylag kevés környező települést szolgálnak ki. Rosszabb helyzetben vannak azok az önkormányzatok, amelyek korszerű, de drága berendezéseket működtetnek, kevés lakost kiszolgálva. Ezeknek a településeknek lehetőségük van arra, hogy állami segítséget kérjenek a lakossági díjak mérsékléséhez.

A fővárosban csaknem minden közszolgáltatás díja valamivel jobban drágul a KSH inflációs prognózisában jelzett 7,2 százalékos mértéknél – közölte a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. A hivatal a víz díját 9,8, a csatornahasználatét 9,4, a szennyvízszippantásét pedig 9,6 százalékkal javasolja megemelni a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén.

Januártól ismét drágul az áram

Lapértesülések szerint az áram ára ennél kisebb mértékben, mintegy öt százalékkal emelkedik januártól. Az áremelés oka a tüzelőanyag, elsősorban a földgáz drágulása. A lakossági villamos energia ára utoljára augusztusban, átlagosan 14,5 százalékkal emelkedett. Az évi 1320 kilowattóránál kisebb fogyasztású háztartásoknak a nyár végé óta bruttó 36,24 forint forintot kell fizetniük kilowattóránként. Az e fölötti fogyasztásnál 37,68 forintra emelkedett a díj. Az akkori emelés következtében egy átlagos család havi körülbelül nyolcezer forintos villanyszámlája megközelítően ezer forinttal növekedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!