Hírek

2007.02.16. 17:02

Az uniós támogatások zömét felzárkózásra kapják a gazdák

Maros László

A termelés 30 százalékos bővülésével számol az elkövetkező tíz évben a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Gráf József a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, a kormány a héten jóváhagyta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot, amelynek véglegesített változatát a jövő hét elején küldik Brüsszelbe.
A tárcavezető szerint a magyar mezőgazdaság eddig nem tudta kihasználni lehetőségeit. E

nnek elsődleges oka a technikai, technológiai lemaradás, amelyen az agrárkormányzat úgy kíván segíteni, hogy a mezőgazdaságba hét év alatt érkező 1.500 milliárdos uniós normatív támogatás 47 százalékát a hátrány lefaragására pályázhatják meg a gazdák. A pénz harmadával a helyes környezetgazdálkodást igyekszenek ösztönözni a döntéshozók, s 17 százaléknyi forrás a vidékfejlesztés és a mikrovállalkozások támogatására, helyi közösségi ötletek megvalósítására, illetve jóléti infrastrukturális beruházásokra vehető igénybe.

Vidékfejlesztési célokra további 1.300 milliárd forint áll rendelkezésre az elkövetkező hét évben. Gráf József szerint az ágazatban a jelenleg a növénytermesztés javára fennálló 60-40 százalékos arányt a meg kell fordítani az állattenyésztés előnyére, s a pénzek felhasználási arányáról a szakemberek 90-95 százalékban egyetértettek.

„A kormány hatalmas várakozást indukál az uniós forrásokkal kapcsolatban, de a bejelentett projektek olyan előzetes programokon alapulnak, amiket az Európai Unió még nem fogadott el” – jelentette ki az elhangzottak kapcsán Jakab István. A Magosz elnöke szerint az sincs eldöntve, mekkora összeg áll a termelők rendelkezésre. A fideszes országgyűlési képviselő kifogásolta, hogy csak egy hónap a benyújtási idő, így azok tudnak pályázni – elsősorban a nagygazdaságok -, akik teljesen felkészültek, minden banki papírjuk rendben van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!