Hírek

2007.02.21. 16:31

Behozták a csúszást az M0-án

Mégis csak elkészülhet az M0-ás körgyűrű délkeleti szakasza az eredetileg kiírt határidőre. Az idén összesen 102 kilométer gyorsforgalmi utat adnak át az autósoknak.

BAMA

A vártnál jobb ütemben halad az enyhe télnek köszönhetően az M0-ás körgyűrű, a 4-es utat az M3-as autópályával összekötő új szakasza – jelentette be a beruházó Nemzeti Autópálya Rt. szóvivője. Béni Gyöngyi szerint a 26,5 kilométeres részt így már az év végére átadhatják a forgalomnak.

Az Európai Unió 42 milliárd forintot biztosított a beruházásra. A hosszas előkészületek során 3000, a nyomvonal által érintett ingatlan 10 ezer tulajdonosával kellett megegyezni. A földmunkák jelenleg Ecser, Maglód, Csömör, Nagytarcsa, Pécel térségében folynak a két nagy kivitelező cég, a Poor-Viadom és az Egut-Debmut irányításával. Az útfelület kialakítása nyáron kezdődhet meg az előkészületek után. Összesen 42 műtárgyat – hidakat, aluljárókat – építenek meg, több helyen már elkészültek az ezekhez szükséges beton pillérek.

Tavaly év végén veszélybe került az eredeti tervek szerinti 2007. november 30-i átadási dátum. Az építkezést fel kellett függeszteni, mivel egy civil szervezet, a SZIKE Környezet- és Természetvédelmi Egyesület kiszúrta, hogy az első fokú környezetvédelmi engedélyben az érintett nyomvonalon még négy csomópont szerepelt, míg az építési engedélyben már csak három.

A Központi Közlekedési Felügyelet azonban hetekkel később újra megadta mind a környezetvédelmi, s mind az építési engedélyt a körgyűrű folytatására. Ha a tervezett határidőt tartani tudják, nem esnek el az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásától. Az unió ugyanis csak azzal a feltétellel folyósítja a beruházás költségeinek 85 százalékát fedező, vissza nem térítendő összeget, ha az utat jövő év november végééig forgalomba helyezik, különben vissza kell fizetni az utolsó fillérig.

Hamarosan elkezdődhet uniós forrásból a 31-es utat az M3-as autópályával összekötő, Nagytarcsától Gödöllőig futó 12 kilométer hosszú kiegészítő út építése is. Ez a szakasz az M3-as és az M5-ös autópálya közötti közlekedést tenné egyszerűbbé. Jelenleg a területszerzés folyik, ennek függvényében írják ki a kivitelezői tendert.

Béni Gyöngyi szerint az új körgyűrű szakasz befejezésével enyhíthet majd a főváros útjait megterhelő forgalmon, ugyanakkor a körgyűrű menti települések felértékelődnek, új üzemek, kereskedelmi és logisztikai központok települnek majd e helyekre.

A Nemzeti Autópálya Zrt. beruházásában az idén 102 kilométer gyorsforgalmi út elkészítését ígérte meg közleményében. Jövőre további 40 kilométer gyorsforgalmi út készül el, s csaknem 200 kilométer van előkészítés alatt. A társaság márciustól már Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. néven, az eddigi gyorsforgalmi és közúti beruházások mellett, az EU által támogatott vasúti fejlesztések beruházási feladatait is ellátja.

Idén június 30-án átadják a Dunaújvárosi Duna-hidat és a hozzákapcsolódó 5 kilométeres M8-as gyorsforgalmi útszakaszt. Július 30-án az M7-es Nagykanizsa-Sormás közötti 17 kilométeres részét, míg augusztus 12-én a Körös-hegyi viaduktot is magába foglaló 14 kilométeres Zamárdi-Szárszó építése fejeződik be. Szeptember 30-án végeznek az építők az M3-as sztráda Görbeháza-Nyíregyháza 39 kilométer szakaszával, és december 30-án az M0-ás keleti szektorában, a 4-es számú főút-M3 autópálya közötti csaknem 27 kilométeres szakasz kivitelezésével.

Építés alatt van a 2008-ban elkészülő M0-ás körgyűrűnek a felhajtókkal együtt összesen 3 kilométer hosszú Északi-Duna hídja, és az M7-es Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti 36 kilométeres szakasza, amelyek 2008-ban készülnek el.

A gyorsforgalmi fejlesztések mellett több mint 200 projekten dolgoznak az NA Zrt. munkatársai, négysávosra bővítő, települést elkerülő, illetve burkolatot megerősítő munkálatokon. Erre célra az idén 30-35 milliárd forintot fordíthatnak.

Az idén 70 milliárd forintot költenek mintegy 50 kilométer vágány és kapcsolódó villamos felső vezeték és biztosítóberendezés korszerűsítésére, amelyek jelentősen javítják a vasúti közlekedés feltételeit, csökkentik a menetidőt. Az idén elindul az Északi vasúti híd, a Budapest-Székesfehérvár, és a Szolnok-Debrecen vasútvonal felújítása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!