Hírek

2007.02.23. 06:08

Gálvölgyi János: kevés a valaki

Az elmúlt hetek nagy híre volt, hogy Gálvölgyi János visszautasított egy 30 millió forintos reklámszerződést. Nem túlzás: több cikk jelent meg erről, mint egész évi szerepléseiről együttvéve. A színész szerint ez tipikus.

BAMA

[caption id="" align="alignleft" width="260"] A színész nem szívesen parodizál politikusokat, szerinte az is épp elég, hogy végighaknizzák a tévécsatornákat
[/caption]– Milyen érzés volt, hogy az újságírók nem a színpadi alakításai, hanem egy magántermészetű „nem” szócska kimondása miatt hívogatták?
– Az igazat megvallva már megszoktam, hogy nálunk a teljesítménynek kevés a hírértéke. Naponta felhívnak különböző zsurnaliszták, hogy mondjak nekik valami tréfásat, vagy áruljam el, szeretem-e a macskákat. Amikor viszont megemlítem, hogy lesz egy bemutatónk, általában teljes a közöny. Pedig a Madách Színházban nagy sikerrel játszuk a Producerek című musicalt, Csehov Három komédia című egyfelvonásosait Darvas Iván rendezésében szintén telt ház előtt adjuk elő, s akkor még Arthur Miller Alku című darabjáról, vagy a Játékszínben az Édes bosszú, illetve a Hotel Pláza című előadásokról nem is beszéltem. A színházi siker a médiában valamiért nem téma.

– Parodistaként mostanság inkább csak szituációkat, típusfigurákat karikíroz. Miért nem láthatjuk személyre szóló alakításokban?
– Mert manapság már nincsenek olyan egyéniségek, akiket parodizálni lehetne. Rózsa Györgyöt vagy Vágó Istvánt mindenki ismerte, ám a mai médiában inkább a felfújt senkik vannak többségben. Hofit idézve: sok senki van, aki már akkor is senki volt, amikor még volt valaki. Emiatt persze rengeteget kínlódunk, amíg összeáll egy-egy Gálvölgyi-show, hiszen hiába tűnik jó alanynak valaki, ha a nézők többsége nem is ismeri.

– Miért nem parodizál politikusokat? Ott aztán lehetne kikből válogatni.
– Nem érdekel a politika. Életemben csupán egyszer vállaltam politikai témájú utánzást, azt is még a rendszerváltás előtt: Árkus József kért fel egy Kádár-paródiára. A mai politikusok amúgy is mindenhol ott vannak, reggeltől estig végighaknizzák a különböző csatornákat. Hadd ne csináljak nekik még én is plusz hírverést.

Gálvölgyi János

Született: 1948. május 26-án.

Tanulmányai: Színház- és Filmművészeti Főiskola 1969-73.

Pályája: a Révai Nyomda kemigráfus fényképésze 1967-68 között

1968-ban a Ki Mit Tud? vetélkedő parodista győztese

1973-93 között a Thália, illetve az Arizona Színház tagja

1993 óta a Madách Színház társulatában játszik.

Elismerései: Jászai Mari-díj (1980), SZOT-díj (1984), érdemes művész (1987), Az év nevettetője (1997), Karinthy-gyűrű (2000), Kossuth-díj (2005)

Tanulmányai: Színház- és Filmművészeti Főiskola 1969-73.

Pályája: a Révai Nyomda kemigráfus fényképésze 1967-68 között

1968-ban a Ki Mit Tud? vetélkedő parodista győztese

1973-93 között a Thália, illetve az Arizona Színház tagja

1993 óta a Madách Színház társulatában játszik.

Elismerései: Jászai Mari-díj (1980), SZOT-díj (1984), érdemes művész (1987), Az év nevettetője (1997), Karinthy-gyűrű (2000), Kossuth-díj (2005) A színész nem szívesen parodizál politikusokat, szerinte az is épp elég, hogy végighaknizzák a tévécsatornákat -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!