Hírek

2007.02.11. 17:14

Sólyom nem kíváncsi a kormányfői évértékelésre

Vég Márton

"Hivatalosan is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP elnökjelöltje” – jelentette be szombat este Lendvai Ildikó, miután a szocialisták jelölőbizottsága egész napos ülés után összeállította a február 24-25-i tisztújító kongresszus elé kerülő jelöltlistát. A testület vezetője hozzátette: két elnökhelyettes – Szekeres Imre és Juhász Ferenc –, három alelnök és 15 tagú elnökség megválasztását javasolják. Arról azonban nem kívánt nyilatkozni, hogy a kormányfő miről beszélt a bizottság előtt.

Gyurcsány Ferenc mai beszédét azonban már ország-világ megismerheti, hiszen a miniszterelnök – ápolva a hagyományokat – hétfőn értékeli az évet az Országgyűlésben. Egyelőre azonban kérdéses, hogy a parlament tavaszi ülésszakának „évnyitó” beszédét a kormánypárti frakciókon kívül ki fogja meghallgatni. Ugyanis a Fidesz és a KDNP képviselői az évértékelő előtt szavaznak csak arról maguk között, hogy az őszi forgatókönyvet folytatva a következő félévben is kivonuljanak-e minden előre bejelentett miniszterelnöki felszólalás előtt.

Sólyom László köztársasági elnök azonban már döntött, hiszen tegnap háromnapos hivatalos látogatásra Romániába utazott. Júniusig amúgy törvényhozási dömping várható – többek között az ingatlanadóról –, valamint a tervek szerint alkotmánybírákat és ombudsmanokat is választanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!