Hírek

2007.02.05. 09:41

Szabadszájú, durva dumák a képernyőn

Egyre kevesebb a kisípolás és mind több a trágár beszéd a hazai médiumokban. A nyelvész arra figyelmeztet, hogy bizonyos szavak a megszokás révén húsz év múlva akár szalonképesekké is válhatnak.

Dián Tamás

[caption id="" align="alignleft" width="260"] Havas Henriket Liptai Claudia élő adásban nevezte parasztnak
[/caption]Volt egy reklámspot a rendszerváltás előtti Danubius Rádióban, amelyben valaki a háttérben azt mondta: „Túró az egész!” Ma egy ilyen mondatra fel sem kapnánk a fejünket, ám akkoriban sokáig vitatkoztak a rádió vezetői, hogy vajon ez így adásba kerülhet-e. Az persze akkor még más világ volt: szalonképtelen kifejezések nem kerülhettek a nagyközönség elé, s ha mégis a jól fésült mondatok közé csusszant egy-egy durvaság, óriási felzúdulás volt a reakció. (Az idősebbek még emlékezhetnek az esetre, amikor egy filmbe bekerültek Mészöly Kálmán szövetségi kapitány nyomdafestéket nem tűrő szavai – hónapokig erről beszélt mindenki.)

A rendszerváltás utáni szabadabb élet a médiabeszéd terén is lazított a szigorú szabályokon: bizonyos kifejezések már elhangozhattak, ám arra mindenki ügyelt, hogy ezek ne legyenek hallhatók, legfeljebb csak sejthetők. Ez volt a kisípolások időszaka, amikor a trágárságokat éles hangeffektekkel fedték el. Ám úgy tűnik, erről is már csak múlt időben beszélhetünk, mivel mostanság egyre több nyers kifejezés hangzik el immár kendőzetlenül. A Heti Hetesben például teljesen esetleges, hogy egy nemi aktusra való tömör felszólítás elhangzása alatt vajon elnémítják-e szabad-szájú kommentáló hangját, vagy akadálytalanul átröppenhet a képernyőn az a bizonyos két szócska. Nincs általános előírás: minden televízió saját hatáskörben dönti el, hogy mit tart elfogadhatónak, és mi az, ami már „meredek”.

Persze ez is relatív. Jáksó Lászlót például szabad-szájúnak könyveli el a közönség, pedig saját bevallása szerint mindössze kétszer káromkodott a rádióban. Ám azt ő sem vitatja, hogy mostanság sokkal több trágárság hangzik el a médiában, mint régebben. „Szerintem ez egy viszontreakció arra, hogy körülöttünk minden durvább lett – jelentette ki. – Ma már az emberek nemcsak bemutatnak a másiknak az autóban ülve, hanem kiszállnak és megverik egymást. Ez a megnövekedett agresszió pedig olykor a hétköznapi szóhasználatban is megjelenik.” Jáksó úgy véli, ez egy folyamat, amelynek eredményeként a szavak súlya és tartalma is megváltozott. Például azt, hogy „baromság”, ma már senki sem érzi bántónak, és a „te hülye vagy?” kérdés is inkább hitetlenkedést fejez ki, s nem a másik megsértését.

Pusztai Ferenc nyelvész szerint elmozdult a határvonal a nyomdafestéket nem tűrő szavak és a még szalonképes kifejezések között. „Trágárságok minden korban voltak, ám azok használatát mindig egyfajta feszültség kísérte – mondta. – Manapság úgy tűnhet, hogy a médiának köszönhetően átlépünk ezen a belső gátláson, hiszen bizonyos műsorokban közismert személyiségek használnak illetlen szavakat, de az ezt kísérő közömbösség csupán látszat. Valójában ez nagyon sok ember számára még mindig bántó, sőt: sértő.”

A kereskedelmi televíziók szóhasználata azért is lényeges, mert sokak számára a műsorok követendő mintákat is jelentenek. Ezért is kínos, ha közismert emberek tesznek illetlen megjegyzéseket. Nemrég például Havas Henrik és Liptai Claudia kapott össze egy élő reggeli adásban: a riporter célzást tett az egyik női interjúalany teltkarcsú alakjára, mire Claudia nemes egyszerűséggel parasztnak nevezte műsorvezető társát. Poich Lóránt, a TV2 programigazgatója lapunk kérdésére elárulta, hogy az esetnek semmilyen következménye nem lett. Szerinte ugyanis az, ami történt, nem lépte át a jó ízlés határait. „Úgy vélem, az a szó, hogy paraszt, még egyáltalán nem sértő – jelentette ki. – Bőven belefér az egymással évődő páros viszonyába.”

Persze lehetnek, akik azt mondják, hogy éppenséggel a trágár kifejezések ilyetén átértékelése az igazi veszély. Pusztai Ferenc nyelvészprofesszor szerint volt már arra példa, hogy egy-egy obszcén kifejezés a gyakori használattól „kilúgozódott”, s valódi tartalmát elveszítve beépült a közbeszédbe. Ilyen például a „huncut” szavunk, amely – ki hinné? – egykor a nőstény kutya nemi szervét jelentette, és mint ilyen a régi idők párbajai előtt a leggyakoribb sértések egyike volt. Könnyen lehet, hogy a gyakori médiabeli használatnak köszönhetően a mai durva kötőszavak is húsz-harminc év múlva hasonló hangulati változáson mennek keresztül, s unokáink úgy használják majd őket, hogy fogalmuk sem lesz, miért pironkodik a nagyi…

A szociológus szerint azért beszélnek csúnyán, hogy figyeljenek rájuk A trágár beszéd a médiában többnyire az érdeklődés felkeltését szolgálja – állítja Antalóczy Tímea médiaszociológus. A rádiók, televíziók, de még az újságok is azt szeretnék általa elérni, hogy odafigyeljenek rájuk. Ám ez csak egy darabig hatásos, aztán hozzászoknak az emberek. „Bár úgy tűnik, a közönség túlnyomó hányada tolerálja, a többség kritikusan viszonyul a verbális durvasághoz – jelentette ki a szakember. – A felnőttek között társadalmi szinten dől el, mi válik normává, a kritikátlan utánzás,ahogy a régi időkben is, inkább a fiatalok körében jelent veszélyt.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!