Hírek

2007.02.22. 07:13

Támogatás munkahelyteremtésre

Új munkahelyteremtő pályázatok segítik a foglalkoztatás bővülését. Az összesen 2,5 milliárd forintos támogatás révén háromezer ember juthat munkához.

Tóth Marcella

Jövő hétfőtől összesen 2,5 milliárd forintra pályázhatnak a Munkaerőpiaci Alapból az új munkahelyek létrehozását tervező munkáltatók. A három program segítségével a Szociális és Munkaügyi Tárca reményei szerint háromezer fővel bővülhet a foglalkoztatás – mondta el Csizmár Gábor államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján.

Az első pályázatban vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni új gépekre és berendezésekre, a hátrányos helyzetű térségekben pedig új létesítmények építési költségeire is. Ha a pályázó nyilvántartott álláskeresőt vesz fel, akkor minden új munkahelyért egymillió forintot kaphat. Ez az összeg százezer forinttal magasabb lehet, ha a cég bejelentett munkanélküli roma munkavállalót alkalmaz. További kétszázezer forinttal fejelik meg az összeget, ha a beruházás több szempontból is hátrányos helyzetű régióban valósul meg.

A támogatás pályázatonként legfeljebb nyolcvanmillió forint lehet. Ha viszont egy cég több mint háromszáz új munkahelyet hoz létre, akkor akár százmilliót is kaphat. Fontos tudni, hogy a akkor sem dőlhetnek hátra a munkáltatók, ha már megkapták a támogatást. Vállalniuk kell ugyanis, hogy az újonnan felvett dolgozókat a beruházás befejezése után még három évig foglalkoztatják. Kis- és középvállalatoknál két év a minimális elvárás.

Az erre a célra szánt 1,8 milliárd forintos keretből kétezer munkahely jöhet létre száz vállalkozásnál. A pályázatra február 26-ától lehet jelentkezni a regionális munkaügyi központoknál. A beküldés határideje április 23.. Június 22-ig kiderül, kik lesznek a nyertesek.

Kétszáz-kétszázötven új munkahelyet vár a tárca a második programtól. Ebben kétszázmillió forinttal kis beruházási igényű munkahelyek létesítéséhez adnak bér- és járuléktámogatást, s főleg logisztikai, illetve szolgáltató központok jelentkezését várják. A megnyerhető összeg általánosságban legfeljebb harmincmillió forint lehet. Ennél húszmillióval többet kaphatnak azok a cégek, amelyek legalább nyolcvan új embert vesznek fel. Erre a programra szintén április 23-ig lehet jelentkezni, s a döntést itt május 25-ig meghozzák.

A harmadik programmal a távmunkahelyek elterjedését szeretnék ösztönözni. Jelenleg az összes foglalkoztatottnak csupán két százaléka dolgozik ilyen módon. A tapasztalatok szerint általában a magasabban képzett munkavállalóknak biztosítanak a cégek távmunka-lehetőséget. A cél viszont éppen az, hogy azok is nagyobb arányban kapcsolódhassanak be ebbe a munkavégzésbe, akiknek a lakóhelyükön nincs más lehetőségük, vagy személyes helyzetük alapján lenne ez számukra kedvező megoldás.

Egy távmunkahelyért maximum 616 100 forintot lehet kapni bérre és képzésre. Így az ötszázmillió forintos keretből 770 új munkahely létesítésére számít a tárca. Erre a pályázatra nemcsak cégek, hanem civil szervezetek is jelentkezhetnek március 31-ig. A döntésnél, amelyet április 16-ig kihirdetnek, előnyt élveznek azok, akik hátrányos helyzetűek foglalkoztatását vállaljak, vagy pedig hátrányos helyzetű kistérségekben élőknek adnak munkát.

Kevesebb a támogatott munkahely 
 
Az utóbbi években jóval kevesebb munkahelyet létesíthettek célzott támogatással a munkáltatók, viszont lényegesen több munkanélkülit alkalmazhattak járulékkedvezménnyel – állapítja meg az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány tanulmánykötetében.

A felmérésekből kiderül, hogy az új munkahelyek létesítéséhez adott támogatás révén 1999-ben még 17 500-an, 2005-ben viszont már csak 3800-an jutottak munkához. Ezzel szemben a Munkaerőpiaci Alapból igényelhető járulékkedvezményeket 1999-ben 2300, 2005-ben pedig 10700 dolgozó után vették igénybe a munkáltatók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!