Hírek

2007.03.15. 18:57

Fusson a kormány, de gyorsan!

Ha a kormány nem hajtja végra a nép akaratát, akkor fusson, de gyorsan - e szavakkal lekesítette a népszavazásra hallgatóságát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a budapesti nagygyűlésen.

BAMA

Többszázezren vettek részt tegnap a Fidesz fővárosi nagygyűlésén. A párt az Erzsébet-híd lábához szólította híveit. A tömeg az Astorián túl megtöltötte a Kossuth Lajos utcát, a beszédeket a környező utcákban is hallhatták. Deutsch-Für Tamás fideszes képviselő nyitóbeszédében azt mondta, 1848 azt jelképezi, hogy nincsenek örökké tartó hazugságok. A hazugságok kiszolgáltatottá tesznek, börtönbe, kordon mögé lehet zárni az ország főterét, de csak idő kérdése, hogy az onnan kiszabaduljon – mondta a politikus.

 „Elegünk van a kioktatásból, a hisztériakeltésből, a fasisztázásból és elegünk van abból is, hogy tönkreteszik hazánkat” – jelentette ki Deutsch-Für Tamás. „Ne féljetek” – idézte II. János Pált a fideszes honatya, Bibó István szavaira emlékeztetve pedig azt mondta: demokratának lenni annyi, mint nem félni. „Mi, demokraták nem félünk, a hatalom viszont igen” – hangoztatta Deutsch-Für, aki szerint a kormány bűne, hogy magyart állít szembe magyarral, lerombolva a nemzeti szolidaritást.

1849 tavaszán az önkényuralmat védő fegyveres megszállók fenyegetéssel próbálták otthon tartani az embereket, de az igazságot elleplezni akkor sem lehetett – utalt a szabadságharc eseményeit aktualizálva, a forradalom második évének tavaszán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. „A hatalom provokációja ellenére összegyűltünk, a tavasz és Magyarország szabadságvágya ma is győzött” – jelentette ki.

A pártvezető azt mondta, a forradalom bukásával hiába végezték ki Batthyány Lajost és tábornokait, a magyarokat nem sikerült megtörni, és még Ferenc Józsefnek is be kellett látnia, hogy akarata ellenére nem lehet kormányozni az országot. Orbán azt mondta, a szabadság és a demokrácia ma veszni látszik, de ugyanúgy ragaszkodni kell hozzá, mint ''48-ban „most sem hátrálhatunk meg, nem fogadhatjuk el az oktrojált reformokat és nem hunyászkodunk meg az új Bach-huszárok előtt sem.

A Fidesz elnöke szerint a mai hatalom nemhogy megakadályozná az állam lezüllesztését, de élen jár ebben, pártcélokra használja a rendőrséget, zaklatja és provokálja polgárait. „A hatalom a tűzzel játszik, a végzete felé masírozik” – mondta a pártelnök, hangsúlyozva: a felelősség nem enyészik el. Nem lehet büntetlenül tönkretenni az országot, eltitkolni az adatokat, tönkretenni a nemzetgazdaságot – mondta Orbán. „Önmagát ítéli el az a nép, mely felmenti vétkes vezetőit.” – tette hozzá.

A volt miniszterelnök leszögezte, „nem tűrjük, hogy vesztessé nyilvánítsanak bennünket”. A demagógia vádját vállalva, meg kell kérdezni, a ''48-asok vajon mit szóltak volna a mostani Magyarországhoz – tette fel a kérdést Orbán, így folytatva: az akkori forradalmárok nem olyan országért kötöttek kardot, mely saját polgárai ellen visel hadat.

A kormány felelősségét firtatva Orbán Viktor úgy vélte, az új arisztokrácia kiváltságos klikkje teljesítmény- és felelősség nélkül élvez kiváltságokat, márpedig ahol kiváltságok vannak, ott a többség a vesztes – mondta. Orbán Viktor kijelentette: a válságért, a brutalitásért, a zavargásokért csakis és kizárólag a kormány a felelős. A pártelnök rámutatott: balsors idején az emberek többsége megérti, hogy a demokrácia ott van, ahol a nép, és ekkor már nem a pártok érdeke, hanem az ő személyes jövője forog kockán. „Nincs más út: az új többségnek le kell győznie az új arisztokráciát” – mondta Orbán, hangsúlyozva, nem számít az elválasztó ideológia akkor, ha szabadság vagy önkény, ha az új többség vagy az új arisztokrácia között kell dönteni.

A Fidesznek az Alkotmánybíróság által a napokban elfogadott népszavazási kezdeményezéséről azt mondta, hogy a referendum az utolsó demokratikus eszköz a nép akaratának érvényesítésére. A népnek pedig joga van elkergetni a kormányt, ha az a nép létérdekeit veszélyezteti. – mondta Orbán Viktor. „A választókat becsapó kormánypárti koalíció a sarokba szorult, mindent elveszített, mégis foggal-körömmel ragaszkodik a bársonyszékekhez.” Orbán szerint azonban egy népszavazás után a kormánynak nincs más lehetősége, minthogy végrehajtsa a nép akaratát, különben elkergethetővé válik. A népszavazás lebonthatja az utolsó sarkot is, „akkor pedig nincs más hátra, mint futni, de gyorsan”. – jelentette ki Orbán Viktor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!