Hírek

2007.04.13. 17:57

Május elsején tüntetnek a munkások

É. S.

A munka ünnepén közös demonstrációt szervez a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Gaskó István, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája elnöke elmondta, hogy május elsején a kormány munkavállalókat érintő szigorító intézkedései, a konvergenciaprogramban szereplő, a munkavállalók életminőségét rontó lépések, valamint a feketegazdaság ellen tiltakoznak. Gaskó szerint ugyanis, ha többen vállalnák a közkiadások finanszírozását, csökkenthetők lennének a legálisan munkát végzők adó és járulékterhei.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Szövetsége elnöke közölte: az Európai Szakszervezetek Szövetsége közeljövőben megrendezésre kerülő kongresszusán új stratégiát vitatnak meg, amelyben megfogalmazzák, hogy „a szakszervezeteknek defenzíváról offenzívára kell váltaniuk”.
Az előzetes visszajelzések alapján több tízezren vesznek majd részt demonstrációjukon. A múlt évben a Liga Szakszervezetek szintén demonstrációt tartott május elsején, akkor a munkaügyi tárca épülete előtt tüntettek, azt kifogásolva, hogy a munkahelyeken nem tartják be a munkaügyi jogszabályokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!