Hírek

2007.04.18. 14:49

Öt kilogramm kokaint találtak egy budapesti lakásban

BAMA

Plüssfigurákba rejtette az anyagot egy kábítószerrel üzletelő banda. A rendőrök tegnap egy budapesti lakásban perdöntő bizonyítékra bukkantak

A drogkereskedelemre szakosodott társaság tagjait két hete fogták el a rendőrök. Az azóta zajló kihallgatásokon kiderült: a kábítószert külföldről szállították hazánkba, s mára a nyomozók arról is információt szereztek, hol tárolták a tiltott szereket.

Kezdetben azt gyanították, hogy az elosztó központ Szombathelyen található, hiszen  az elsőként látókörükbe került gyanúsított is ebben a városban élt. A fél éven át tartó felderítési munka végére azonban valószínűbbé vált, hogy a szálak Budapesten futnak össze.

Szerdán el is jutottak a nyomozók egy fővárosi lakásba, ahol feltehetően a drogelosztó központot működtették. A lakásban 5 kilogrammnyi kokaint foglaltak le, emellett a házkutatáskor olyan eszközök is előkerültek, amelyeket a kábítószer csomagolására, valamint a drog hígítására használtak.

A banda másik tagjának lakásában azokra a plüss figurákra is ráleltek, amelyekbe rejtve árulták a kokaint a dílerek. A lefoglalt, nagytisztaságú kábítószer utcai értéke meghaladja a 80 millió forintot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!