Hírek

2007.08.20. 17:56

A nemzeti ünnep és Szent István öröksége

Viszonylag békésen teltek az augusztus 20-i állami ünnepségek, lapzártánk idején a tűzijáték időpontjára vihart vártak Budapesten.

Europress-összeállítás

A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött meg tegnap Budapesten, a Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség. A teret a rendőrség teljesen lezárta, a rendezvényre érkezők csak fémdetektoros kapun, szigorú átvizsgálás után léphettek a Földművelésügyi Minisztérium elé. Néhány tucat árpádsávos zászlót lengető ember már az ünnepség megkezdése előtt megjelent a tér közelében, őket a rendőrök igazoltatták. A zászlófelvonás közben többször sípolással és fütyüléssel, illetve „Gyurcsány takarodj!”, „börtönbe” szavakat skandálva próbálták megzavarni az ünnepséget.

A tisztavatás helyszíne ebben az évben, a hagyományoktól eltérően nem a Kossuth tér, hanem a Hősök tere volt. Itt Szekeres Imre honvédelmi miniszter kijelentette: a hazának ma is szüksége van és holnap is szüksége lesz honvédekre, magas szintű tudással felvértezett tisztekre. A politikus a 86 fiatal honvéd és 23 határőr tiszt előtt azt hangoztatta: „Nincs szüksége azonban sem a honvédségen belül, sem azon kívül  gárdákra, főleg nem politikai szervezetekhez, ideológiákhoz kötődő félkatonai szervezetekre”. A Szózatot követően a Magyar Honvédség helikopterei, harci és szállító repülőgépei húztak át a Hősök tere felett.

  A nemzeti ünnep kapcsán Szili Katalin (MSZP) elmondta: az európai magyar történelem folytonossága István királlyal kezdődik. Életének nagy igazsága az, hogy csak az alakíthatja biztos kézzel a jelent, aki ismeri a múltat és az Istvánéhoz hasonló pontos szemmértékkel érzi a jövőt. Navracsics Tibor (Fidesz) úgy fogalmazott: augusztus 20-án Szent István örökségével kell számot vetnünk, és arra is válaszolnunk, hogy jól bántunk-e első királyunk örökségével. Szerinte a magyar állam most gyenge, és rosszul működik, mert nem értenek hozzá azok, akik vezetik. Semjén Zsolt (KDNP) kijelentette „… nekünk, magyaroknak az egyetemes emberiséggel szembeni elsődleges kötelességünk a saját magyarságunk megőrzése, kimunkálása és felmutatása. Ebben áll a Szent István-i műhöz való hűség.” Kóka János (SZDSZ) megismételte Demszky Gábor főpolgármester egy évvel ezelőtti szavait, amelyben arra bíztatta a határon túli magyar fiatalokat, hogy jöjjenek Magyarországra. A pártelnök beszédét egy férfi megzavarta, amikor hazaárulónak nevezte Kókát. A férfit kivezették a Liberálisok Házából. Thürmer Gyula a Munkáspárt elnöke Kisújszálláson azt hangoztatta, hogy Szent István tetteinek kapcsán a lehetőségekkel számoló, kiegyensúlyozott politikáról példát vehetnének az ország mai vezető is. A Jobbik közleményében az áll, hogy „az elmúlt évtizedekben nem gyarapítottuk hanem zsugorítottuk a ránk hagyott szent istváni örökséget.”


A határon túl is ünnepelték  az államalapítást
Az összes határon túli területen tartottak megemlékezést a magyar államalapítás alkalmából. A felvidéki Deákiban Sólyom László államfő volt a díszvendég vasárnap, aki elmondta: joggal követelik a magyarok mindenhol, hogy azok a jogok, amelyeket ma már egész Európa elfogad és magáénak tekint, megillessék ott is, ahol kisebbségben élnek. A vajdasági Moholon a kettős állampolgárság szükségességéről beszéltek a szónokok. Az erdélyi  Maros megyei Hármasfaluhoz tartozó Atosfalván Markó Béla és Tőkés László jelenlétében avatták fel Boldog Gizella, az államalapító király hitvesének szobrát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!