Hírek

2007.08.12. 11:06

A világ legrázósabb futama

Az Indiában zajló őrült riksaralit egy indai üzletember, Aravind Kumar Bremanandam és a magyar ex-rádiós Villám Géza találta ki. Nem gondolták volna, hogy ötletük ekkora sikert arat.

Pogrányi Annamária

[caption id="" align="alignleft" width="260"] A hatmilliós Madrasz forgataga embert próbáló feladat volt a riksásoknak
[/caption]A riksa tökéletesen alkalmatlan a hosszú távú közlekedésre, ezért fölöttébb őrült ötletnek tűnt, hogy egy világraszóló ralit szervezzenek a háromkerekű motorizált járgányoknak. Ám a tavalyi első indiai verseny hihetetlen sikert hozott, így az idén már az érdeklődés középpontjába került a több száz résztvevőt vonzó futam. Villám Géza, az egyik ötletgazda nagy sajnálatára ezúttal nem indult, de az elmúlt évre visszatekintve azt mondta, hatalmas buli volt, jövőre ismét szeretne rajthoz állni. A versenyre nyolc országból érkeztek elhivatott riksások, Magyarországról több csapat is képviselteti magát, a mezőnyben a szépségkirálynő Semmi Kis Tünde is feltűnik.

[caption id="" align="alignright" width="180"] A tavalyi első indiai verseny hihetetlen sikert hozott
[/caption]A riksafutam augusztus 5-én Chennaiból (Madrasz) indult, és ma Mumbai-ban (Bombay) zárul. A riksákat a szervezők biztosították, és a verseny előtti két nap igény szerint kidekorálták. Az első versenyen ezer kilométert kellett teljesíteni a résztvevőknek, idén ezt - a résztvevők visszajelzései alapján - újabb ezer kilométerrel toldották meg. Aravind, az indiai üzletember szerint keletről nyugatra haladva kétezer kilométert megtenni az extrém időjárási körülmények között valóban kihívást jelent, hiszen többször bőrükön tapasztalhatták a trópusi esőt. Ráadásul a versenyzőknek a forgalom jelentette akadállyal is több esetben meg kellett birkózniuk.

A hatmilliós Madrasz dugóit, illetve nem létező közlekedési szabályokat már az első napokban személyesen is megtapasztalták a riksások. Érdekesség, hogy az egyetlen szabály, amit a helyiek betartanak, az a közlekedési lámpa jelzése, amely alatt azért a biztonság kedvéért egy rendőr is áll. Ám ha valaki mégis leszakadt, akár hat-nyolc órájába is került átverekednie magát a városon. Ám ha lerobbantak a Thaiföldon tuk-tuk-nak keresztelt járgányokkal, a helyiek azonnal segítségükre siettek, és általában nem kértek ellenszolgáltatást.

Mindenesetre a tamil falvakban még mindig beszélnek a tavalyi őrült fehér riksásokról, akik feltűntek a semmiből és lerobbantak a főutcán. A fővédnök szerint most egész India a riksaversenyről beszél. Már csak azért is, mert a rendezvény nyereségét az indiai oktatásra fordítják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!