Hírek

2007.08.28. 09:47

Kritikus helyzetben a görög kormány

Egyre nehezebb a görög kormány helyzete, miközben az országban továbbra is dühöngenek az erdőtüzek

BAMA

A baloldal a jelek szerint kihasználja a kormányellenes közhangulatot Görögországban, hogy ha lehetséges megbuktassa Kosztasz Karamanlisz kormányát. Legalábbis erre utal, hogy a miniszterelnök távozását követelő, több mint kétezer baloldali aktivista vonult az utcákra keddre virradó éjjel Athénban.

Közben az utóbbi napokban kialakult erdőtüzek szinte feltartóztathatatlanul dühöngenek, eddig több mint hatvan ember halálát okozva. Eddig négy nagy, és több tucatnyi kissebb kiterjedésű tűz alakult ki a Pelloponészoszi-félsziget nyugati és déli részén részén. Az egyik legnagyobb görög szigeten, Euboián is romlott a helyzet. A lángok elérték Seta városkát, ezért a települést az éjszaka folyamán ki kellett üríteni. Egy több kilométeres tűzfront, ahol a lángok húsz méteres magasságig is felcsaptak jelenleg a sziget közepén halad az Égei-tenger irányába.

A hivatalos információk szerint a lángokban eddig hatvanhárom ember vesztette életét, több mint háromezer ház, sokezer házi és vadonélő állat vált a lángok martalékává. A görög kormány jelenleg a gyújtogatások miatt megtiltotta az állampolgároknak, hogy a Thessaloniki környéki hegyekben, az Athén környéki dombokra belépjenek. Eddig több mint száz ember ellen indítottak eljárást gyújtogatás gyanúja miatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!