Hírek

2007.09.13. 04:20

A lányomnak vettem a lakást, de a volt vejem követelőzik

Olvasónk fizette ki lánya és veje önkormányzati lakását. A pár nem sokkal ezután elvált. A férfi az ingatlan forgalmi értékének a felét követeli. A per már hét éve tart.

Rados Virág

Az elvált férj nyilván azon a jogcímen követelőzik, hogy a házasság alatt minden szerzemény közös. Ez esetben azonban lehet fordítani a helyzeten.

A kedves olvasónak két lehetősége van – mondták a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. Az egyik, hogy visszaköveteli az ajándékot volt vejétől. A hivatkozási alap lehet, hogy a pénzt ő kifejezetten azért adta a párnak, mert arra számított, hogy házasságuk tartós lesz. A jogcím itt a férfi érdemtelensége lehet. Illetve az, hogy a körülmény, amelyre való tekintettel a lakást az olvasó megvette, már nem áll fenn. Az anya kérheti az ajándék összeg felét, de a forgalmi érték ötven százalékával is próbálkozhat is. Ehhez külön polgárjogi eljárást kell indítani.

A másik út – a szakember ezt tartja célravezetőnek –, ha az olvasó lánya a válóperben igazolja, hogy az ajándék pénzt csakis ő kapta az édesanyjától, és nem a férje. Vagyis a lakás az ő saját különvagyona. A vételárhoz a férj nem járult hozzá, így az ingatlan értékének fele sem illeti őt meg. Ez azért is jobb megoldás, mert nem kell hozzá külön pert indítani.

Egyvalami azonban nagyon fontos. A fenti módszer csak akkor vezet sikerre, ha az állítást bizonyítják. Ez pedig akár hosszadalmas folyamat is lehet. Elsősorban tanúkat kell találni, akik a bíróság előtt azt vallják: a kapott pénz, így a lakás a kedves olvasó lányának a különvagyona. Az előző választás azért sem tűnik megfelelőnek, mert a pénzt hét éve ajándékozta lányának az olvasó. Lehet, hogy a vissszakövetelés lehetősége azóta már elévült.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!