Hírek

2007.09.23. 15:56

Adományok után kevesebb kedvezmény

BAMA

A civil szervezetek, alapítványok száma állandóan növekszik, s akad köztük olyan is, amelyik nem tisztességes szándékkal alakul, és csupán gazdasági tevékenységet folytat közcélú helyett. Éppen ezért nagyon fontos, hogy tényleg csak a közhasznú tevékenységet folytató szervezeteknek juttasson adományt a magánszemély. Ennek érdekében tovább szigorodott az idén a közhasznú adományokhoz kapcsolódó személyi jövedelemadó kedvezmények rendszere.

Tavaly még 6 millió, az idén viszont már csak 3,4 millió forint éves jövedelem alatt lehet ezen a jogcímen csökkenteni a fizetendő adót. Ha pedig ennél több a magánszemély bruttó keresete, de nem éri el a 3 900 000 forintot, akkor a kedvezmények csökkentett mértékben vehetők igénybe. Változatlanul érvényes az a szabály, amely szerint a közcélú adomány kedvezménye a befizetett összeg 30 százaléka, kiemelkedően közhasznú szervezet esetén legfeljebb 100 ezer, közhasznú szervezet, egyházak, illetőleg közérdekű kötelezettségvállalás esetén maximum 50 ezer forint lehet. Figyelembe kell venni még azt is, hogy az ezen a jogcímen elszámolt kedvezmény, valamint az egyes társadalombiztosítási és magán-nyugdíjpénztári befizetések, a tandíj, illetve az élet- és nyugdíjbiztosítások engedménye nem lehet több 100 ezer forintnál.

Meg kell győződni a közhasznúságról
Az adóhatóság a kiutalás előtti vizsgálat során és az adókötelezettségek utólagos vizsgálatakor is ellenőrzi, hogy jogosan vették-e igénybe az adózók a kedvezményeket. Az adományozás előtt meg kell győződni arról, hogy a közhasznú szervezet be van-e jegyezve. A vizsgálat során alaposan megnézik a revizorok, hogy hitelesek-e a civil szervezetek, alapítványok által kiadott igazolások. Ellenőrzik azt is, hogy az adományt megfizették-e, s az a közhasznú szervezet közérdekű tevékenységét szolgálja-e. Nem jár a kedvezmény akkor sem, ha bebizonyosodik, hogy a magánszemély kizárólag az elérhető vagyoni előny érdekében adományozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!