Hírek

2007.10.17. 06:09

Nézőt fognak a macskák

Már az utómunkái zajlanak a Macskafogó 2-nek, amelyet a száz országban vetített első film sikerén felbuzdulva alkotott meg a szerzőgárda. A bemutató december 20-án lesz.

Rados Virág

[caption id="" align="alignleft" width="260"] Teufel, Safranek és Gatto karácsonykor újra a mozivásznon: ezúttal a digitális technika is segített a rajzolóknak – Kép: Macskafogó 2 Produkció
[/caption]Nehezen szánta rá magát Nepp József, a Macskafogó című rajzfilm forgatókönyvírója, hogy elkészítse az animáció „második felvonását” – tudtuk meg Salamon Eszter producertől. Az alkotó – Doktor Bubó és a Mézga család atyja – ugyanis attól tartott, hogy a száz országban vetített rajzfilm második része csalódást okoz majd a nézőknek. Neppet és a rendező Ternovszky Bélát azonban annyian biztatták, hogy a folyamatos unszolásra Nepp 2003-ban megírta a várva várt forgatókönyvet. Az új történetről annyit árulnak el: az afrikai dzsungelben maradt egy megszelídítetlen macskakolónia, amelynek tagjai továbbra is vadásznak az egerekre. E „vadmacskák” elcsípnek egy Stanley nevű újságírót, akinek eljár a szája. A sztori mellett persze más is változott húsz év óta. A szereplők öregedtek, akadnak új figurák és a technika szintén fejlődött. A készítők a 2. számú filmben már felhasználják a modern vívmányokat, ami mozgalmasabbá teszi a látványvilágot.

Hogy miért rajonganak a nézők – ez esetben még a hétköznapi életben macska- és egérundorban szenvedő kutyabarátok is – a rajzfilmért? Mert mindenki szereti a mesét és talán mert az „állati” karakterek hitelesen idézik fel az emberi erényeket és gyengeségeket. A szuperhős Grabowsky egértől a velejéig gonosz gengsztermacskáig, Fritz Teufelig széles a skála. Nem mindenki tudja, hogy az animációknál nem a hangot igazítják a látványhoz, hanem a látványt a hanghoz. A színészek képes szövegkönyvből dolgoznak. Grabowskynak most is Sinkó László, Teufelnek Benedek Miklós kölcsönzi a hangját. Lusta Dicket Mikó István, Safraneket Haumann Péter kelti életre. Gatto Balázs Péternek, Poljakoff Darvas Ivánnak köszönhetően szórakoztatja a nézőket. Négy patkány is feltűnik Béres Ilona, Kern András, Pálos Zsuzsa és Szombathy Gyula hangján.

Megható üzenet Darvas Ivántól

Bob Poljakoff hangja az első filmben Kállai Ferenc volt, aki a második rész forgatásakor agyvérzést kapott. Szerepét Darvas Iván vette át. Kállai felépült, Darvas azonban elhunyt. A színművész az Intermaus már nyugalmazott igazgatójának ajándékozta a hangját, aki egy egér-szeretetotthonban az emlékiratait diktálja…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!