Hírek

2007.10.08. 12:34

Szenzációs lelet a Tiberis folyó völgyében

Olasz régészek azt feltételezik, hogy megtalálták Fanum Voltumnaét, az etruszkok vallási, politikai és közéleti központját. A szakemberek teljes bizonyosságot azonban csak akkor nyernének, ha előkerülne egy Voltumnának, az etruszkok főistenének nevével ellátott feliratos lelet.

BAMA

A középkori város, Orvieto közelében folyó ásatáson a régészek először egy 5 méter széles ösvényt fedeztek fel, mely egy oltárhoz vezetett, majd több mint 2000 éve feltáratlan római kori épületeket találtak. A szakrális övezetet egy fiatal régészcsapat: amerikai, mexikói, spanyol és olasz kutatók találták meg. Simonetta Stopponi, a Macerata Egyetem professzora a területet az ókori világ egyik legfontosabb elveszett helyszínének nevezte.

Fanum egyrészt az etruszkok vallási kegyhelye volt, másrészt az Etruszk Liga találkozóhelye is volt. A Ligát Közép-Itália 12 városának szövetsége alkotta, mely minden év tavaszán ebben a városban választott magának új vezetőt. Az egykori Fanum a római időkben közismert volt évi híres tavaszi vásáráról, ez a hagyomány egészen a 19. századig élt, amikor a város, melyet ma Campo della Fiera néven ismerünk, híres marhavásárnak adott helyet. A történetíró Livius: A római nép eredete a város alapításáról című művében öt alkalommal is megemlíti Fanum fontosságát, azonban pontos helyét nem írta le. Korábbi ástatások során már előkerült egy 4. századi keresztény templom kőfaragású alapja, valamint egy 12. századbeli templom romjai. Utóbbi, a 14. századi pestisjárvány idején vált használaton kívülivé.. A terület további feltárását Stopponiék jövőre várhatóan folytatják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!