2007.11.25. 18:53
Közönybe fulladt voksolás
A román pártoknak nem sikerült mozgósítani a szavazókat: a választók negyede adta le voksát tegnap. Ez akár az egymásra acsarkodó magyar jelölteknek is kedvezhetett az európai parlamenti választáson.
A jelek szerint a pártoknak nem sikerült mozgósítani a romániai szavazókat, legalábbis erről tanúskodik a rendkívül alacsony részvételi arány a vasárnap tartott Európai parlamenti választáson. Kivételt csak a magyarok jelentettek: a főként magyarlakta Hargita és Kovászna megyékben a részvételi arány délután négy óra után meghaladta a harminc százalékot, míg az országos átlag 16 órakor nem érte el a húsz százalékot. Romániában a fővárosban járult a legkevesebb szavazó az urnák elé: itt csak a választásra jogosultak alig 15 százaléka jelent meg a szavazókörzetekben délután ötig.
A romániai magyaroknak a rendszerváltozás óta először van meg a lehetőségük a tényleges választásra magyar politikai erők között. A kisebbségi román kormányt támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listája mellett a független képviselőjelöltként induló Tőkés László református püspökre szavazhatnak. A listát állító szervezeteknek, köztük az RMDSZ-nek, a szavazatok 5 százalékát, az egyénileg induló Tőkés Lászlónak pedig a voksok 2,83 százalékát kell megszereznie ahhoz, hogy bekerüljön az unió törvényhozásába.
A két szervezet – az anyaország politikai hagyományainak szellemében – a választás finisében kölcsönösen csalást emlegetett. Frunda György az RMDSZ listavezetője vasárnap a marosvásárhelyi szavazókörzetekben ellenőrizte, történt-e csalás, mivel – állítása szerint – a választási biztosok befolyásolták a szavazókat. Tőkés László pedig még pénteken azzal vádolta meg az RMDSZ-t, hogy választási csalásra készül, mivel a párt óvást emelt az ellen, hogy a független képviselő megfigyelőket küldjön a szavazókörzetekbe.
Kettős premier: népszavazást is tartanak
Az európai parlamenti választások mellett népszavazást is tartottak Romániában. A Traian Basescu államelnök által kezdeményezett referendumon az állampolgároknak arról kell állást foglalniuk, akarják-e a jövendő országos parlamenti választásokon a jelenlegi listás szavazási rendszer helyett az egyéni választókerületes rendszer bevezetését.
A referendum csak akkor számít érvényesnek, ha a szavazásra jogosult 18 millió 267 ezer 634 állampolgárnak legalább a fele, plusz egy fő nyilvánít véleményt a kérdésben. Érdekes módon a népszavazáson többen vettek részt, mint a parlamenti választáson, a délutáni órákig a referendumon a választók több mint negyede adta le a voksát. Igaz, a felmérések szerint a szavazók több mint felének csak nagy vonalakban van fogalma arról, hogy miről is szavazott.