A magyar celeb

Azt ugye, már régen tudomásul vettük, hogy hazánkban is (akárcsak a világ számos országában) afféle celeb-világ uralkodik, magyarán az ilyen-olyan hírességek szolgáltatják a témát az újságok, a kereskedelmi televíziók és rádiók számára. A különbség legfeljebb annyi, hogy míg tőlünk nyugatabbra többnyire valódi szupersztárok állnak a rivaldafényben, addig a mi „csillagjaink” hamisítatlan magyar celebek: harmadrangú szappanopera-szereplők, lenullázott agyú rapperek, valóságsókban feltűnt exhibicionisták, kiöregedett pornósztárok, bugyuta műsorokban villogó tévés személyiségek (kis híján egyéniséget írtam), és így tovább, és így tovább. Azon persze, lehet vitatkozni, azért traktálnak-e bennünket a honi sztárocskák érdektelen magánéletével, mert a zömnek erre van igénye, vagy pedig – afféle „eszi vagy nem eszi” alapon – ránk kényszerítik ezt a „kultúrát”, de ez a lényegen nem változtat.

Ennél nagyobb probléma (ráadásul nem is mindig lehet kivédeni), hogy a gyerekeink ezt az idióta világot látják napról napra, s ha nem figyelünk kellően oda, esetleg értéknek, követendő mintának tartják majd. És bár éppen a fentebb említett okok miatt határoztam úgy, a jövőben két sort sem szentelek ennek a témának, most mégis kénytelen vagyok kivételt tenni, lévén olyan dolgot olvastam, amelyet egyszerűen képtelen vagyok szó nélkül hagyni. Az írás arról szólt, hogy Hajdú „NÉVshowR” Péter a múltkoriban egy online kérdezz-felelek részese volt, és amikor az egyik tahó csetelő azt írta neki, „Jó a csajod, tegnap lesz...ott”, ő a következőt   válaszolva védte meg a barátnőjét: „...csodálkozom, hogy anyádtól hogyan fért hozzád.” És hogy a korábban főleg a nőügyeivel az újságok címoldalaira kerülő Hajdú bátorsága tényleg nem ismer határokat, annak illusztrálására az előbbi sztori közreadója elmesél egy másik esetet is. Ennek a helyszíne egy bevásárlóközpont, ahol egy rossz arcú illető tisztes távolból azt kiáltotta a tévés felé:: „szétütlek”. Hősünk azonban nem a félős fajtából való, ezért egy pillanatnyi habozás nélkül azt ordította vissza az ismeretlennek: „Ha akarsz valamit, akkor gyere ide, te seggfej”.

Nos, ami azt illeti, a történetekben számomra nem is anyira Hajdú személye az érdekes (ő olyan, amilyen), hanem az a lelkesedés, amellyel a szerző megközelíti az eseményeket. Vajon mit is akar nekünk üzenni a cikkel? Azt, hogy egy vérbeli magyar híresség nem csupán tehetséges, okos, művelt és kulturált, hanem hősies is, mindemelett bravúrosan bánik a magyar nyelvvel? Lehet. Vagy, hogy az a követendő, ha a taplóságra taplósággal, a mocskolódásra mocskolódással felelünk? De ez meg nem igaz. Esetleg azt, ha egy celebről van szó, akkor a hétköznapi, hamisítatlan bunkóságot bátorságnak, az útszéli hangnemet meg frappáns válasznak kell neveznünk? Hát, nem tudom. Én mindenesetre megmaradok e szavak eredeti jelentése mellett.