Budapesten járt a halálra ítélt író

Szerinte mindenki az 1988-ban készült Sátáni versekről kérdezi, amelynek megjelenésekor Khomeini ajatollah fatvát, azaz halálos ítéletet hirdetett ellene istenkáromlás miatt. A vallási vezető ugyanis úgy vélte, művében Mohamed prófétát tiszteletlenül ábrázolta. Khomeini minden muszlimot felszólított Rushdie és a regény kiadóinak kivégzésére. Bár a halálos ítéletet egyszer már visszavonták, 1999-ben egy iráni alapítvány újból 2,8 millió dolláros vérdíjat tűzött ki Rushdie fejére. Mégis az író úgy érzi, a több évi szigorú őrizett után ma már viszonylag szabadon utazhat. Leginkább a könyveiről szeret beszélni, sajnálatosnak tartja azt a vihart, aminek a középpontjába került. Külön kiemelte, hogy mennyire örül annak, hogy a mostani életmű sorozatában a Sátáni versek nem szerepel. „A könyveim alapvetően humorosak. És pont a humor hiányzott abból az időszakomból, amikor a vihar közepén voltam.”

Vidámságot nemcsak a könyveiben fedezhetünk fel. A sajtótájékoztató alatt végig jókedvűen válaszolt. Arra a kérdésre, hogy posztkoloniális írónak tartja-e magát, így felelt: „Határozottan poszt-valami vagyok. Néha posztmodern, néha posztkoloniális, de mindenkép valami után jövök. A brit birodalom összeomlása előtt nyolc héttel születtem, ezért nyolc hétig prekoloniális voltam, ezt követően váltam csak posztkoloniálissá. De nem szeretem, ha beskatulyáznak. Amint ez megtörténik, általában teszek valamit, hogy kikerüljek onnan.” Az író legújabb könyvének a helyszíne Kasmír. A családja is onnan való. „A könyvem a szerelemről és bosszúról szól, de az emberek félreértették. Mindenki úgy beszél róla, mintha egy terrorizmus elleni könyv lenne, ami engem mélységesen elszomorít. Az idő múlásával remélem a dolgok leülepednek és helyükre kerülnek. Ehhez szerintem legalább öt év kell majd.”