2007.12.03. 16:12
Kriszti éhezett Kínában
Egy 23 éves kínai titkárnő a legszebb a világon. Bodri Krisztina, a magyar szépségkirálynő több mint száz lány közül az első húszba jutott a Miss World döntőjében Kínában. Így is nagy élmény volt, ám a végén fél életét adta volna egy jó töltöttkáposztáért.
– Valóban a kínai volt a legszebb lány a mezőnyben?
– Hát az biztos, hogy kiemelkedett belőle: 183 centiméter magas. Amúgy a felkészülés során végig úgy gondoltam, hogy benne lesz az első háromban, de azért volt szebb nála a döntőn.
– Ki?
– A mexikói lány. Nem is szép, hanem gyönyörű. Nemcsak szerintem, a legtöbben így gondoltuk.
– Azt tartják, hogy ezeken a világversenyeken nem is annyira a külső, hanem inkább a diplomáciai és marketing szempontok a döntőek abban, ki lesz a győztes.
– Valóban. Világszépének lenni komoly reklám. Kínának jót tesz majd, hogy egy tucat nemzetközi rendezvényen képviseli az országot a világszépe, de a Miss World versenynek is nagyon jó reklám lesz, hogy az aranyérmek átadásakor majd a világszépe szerepel.
– Magyarországról jönni ebből a szempontból előny vagy hátrány?
– Hát sajnos nem előny. Az elején, amikor bemutatkoztam, legtöbben azt sem tudták, hol van Magyarország. Mindenki kíváncsi volt, melyik az amerikai, az orosz, vagy a kínai lány. A kisebb országok szépségkirálynőiről kevesebben érdeklődnek.
– Itthon mindenesetre azt olvashattuk, hogy nagyon népszerű volt a kínai sajtóban.
– Ez nagyon jól esett. Valóban. Az első héten bekerültem egy nagy ottani napilapba. Onnantól pedig, emiatt érdeklődtek utánam.
– Szebben sminkel, vagy jobban mozog a színpadon, mint a verseny előtt? Tanult valami hasznosíthatót az elmúlt egy hónap alatt?
– Sminkessel meg fodrásszal nem is találkoztam. Ilyen haszna tehát nem volt, de lelki dolgokban sokat erősödtem. Soha nem voltam még ennyit egyedül. Megtanultam, milyen, amikor csak magamra számíthatok és mivel sokféle kultúrából érkező lánnyal töltöttem az időmet, emberismeret terén is komoly tapasztalatokat szereztem.
– A legjobb élménye Kínában?
– Az a nap, amikor megnéztük az olimpiai falut és a stadiont.
– És a legrosszabb?
– A kínai konyha. Sosem szerettem és nem adtak mást, így rövid idő alatt annyira meguntam, hogy rá sem bírtam nézni. Sosem fogytam még egy hónap alatt ennyit, nyolc kilót, gyakorlatilag folyton éhes voltam. Az utolsó héten egyfolytában az járt a fejemben, hogy hazajövök és eszem egy nagy adag töltöttkáposztát.
Bodri Krisztina
1985-ben született Budapesten. Negyedéves bölcsész Szegeden és másodéves jogász hallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Hobbija az úszás, az olvasás, az internet és a kirándulás.