2007.12.11. 10:05
Küzdelmes hétvégén vannak túl
A hétfői szünnapon már Dél-Koreára készültek Ferlingék. A női kézilabda-válogatott, ha nyer, csoportelsőként jut tovább a negyeddöntőbe.
Válogatottunk eddig sikerrel vette az akadályokat a franciaországi kézilabda-világbajnokságon. A japánokat a véghajrában megverő lányok Kongó csapatát fölényesen legyőzték ugyan, de a spanyolok, a németek és a románok ellen már nehezebb dolguk volt. – Kezdetben döcögött a gépezet, ki kellett javítanunk a hibáinkat. Van velünk egy videós, aki nemcsak abban segít, hogy az ellenfelek játékát tanulmányozzuk, hanem abban is, hogy a saját meccseinket visszanézzük. Naponta kétszer videózunk – tudjuk meg Ferling Bernadettől, a válogatott egyik irányítójától. A hétvége nagyon nehéz volt a magyar kéziseknek, hiszen a németek és a románok is kemény ellenfelek voltak. A korábban, a spanyolok ellen kiharcolt döntetlen megviselte a lányokat. – Ránk fért egy kis lelki plusz. A meccs után körülbelül egy órán át beszélgettünk, hogy helyre tegyük magunkat pszichésen is. Szerencsére sikerült kiküszöbölnünk ezt a problémát – avat be minket a csapat életébe Ferling Bernadett. Bizony kellett, hogy összekapják magukat a magyar lányok.
Óriási volt a tét, és még most is az. Ma Dél-Korea válogatottjával csapnak össze. Ha győznek, csoportelsőként jutnak a negyeddöntőbe. – Az európai és a koreai kézilabda alapjaiban tér el egymástól. Gyors, cselező játékosok vannak a koreai csapatban, ráadásul nyitott a védekezésük is. Egyébként az eddigi meccsekről nem tudnék kiemelni egy játékost, vagy posztot. Itt már minden együttes nagyon erős – mesél az ellenfelekről az irányító. A magyarokat, a románokkal és a németekkel együtt az egyik dijoni hotelben szállásolták el a szervezők. Ahogy a volt tatabányai játékostól megtudjuk, a válogatottak nem törődnek egymással, és ritkán is futnak össze. Még az étkezést is külön teremben oldják meg. – Le a kalappal a szervezők előtt, minden rendben van. Az étellel sincs gond, ráadásul itt van a szállásunk mellett egy gyorsétterem és egy kisbolt is – mesél Dijonról Ferling Bernadett. Tegnap pihenőnapja volt a világbajnokság résztvevőinek, ezért délelőtt edzettek a magyarok. Válogatottunk csoportelsőként továbbjutva a franciákkal találhatja szemben magát. – Az eddigi teljesítményünkkel, eredményeinkkel elégedettek lehetünk, amit elterveztünk, azt sikerült is végrehajtani – vallja Ferling Bernadett, aki csak egy dologgal nincs kibékülve Franciaországban: barátságtalan az időjárás, és folyton esik az eső.