Hírek

2008.02.12. 14:20

Fodor Gábor az SZDSZ-t ért manipulációs vádról

Az SZDSZ tavalyi elnökválasztása kapcsán felvetődött manipulációgyanús ügyet ki kell vizsgálni, és az alapján le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat - mondta Fodor Gábor, a liberális párt volt elnökjelöltje, környezetvédelmi és vízügyi miniszter kedden Budapesten, újságírói kérdésre válaszolva.

MTI

Fodor Gábor közölte: nem kíván feltételezésekbe bocsátkozni, milyen következményei lehetnek a vizsgálatoknak. Várjuk meg azok végkimenetelét - tette hozzá. Hangoztatta: az ügy miatt az SZDSZ-ben nincsen legitimációs  válság. Megjegyezte, hogy ha valakinek tudomása volt manipulációról,  akkor azt közvetlen az elnökválasztást követően kellett volna nyilvánosság elé tárni. Továbbra is azt az álláspontot képviselem, amit akkor hangoztattam: a rám szavazókkal együtt vegyük tudomásául az  eredményt, és álljunk fel a megválasztott elnök, Kóka János mögé -  fogalmazott Fodor Gábor.

Az ügy előzménye, hogy a Hír TV péntek esti, Célpont című műsora  szerint manipulálták az SZDSZ tavalyi elnökválasztását, Kóka János  állítólag álszavazatokkal nyerhette meg a választást. Ezt a műsorban  a szavazás résztvevőiként bemutatott, név nélkül és kitakart arccal,  eltorzított hanggal nyilatkozók állították. A Boon nevű internetes honlapnak nyilatkozva Köteles Péter miskolci vállalkozó hétfőn azt mondta, ő volt az, aki a Hír TV-t arról informálta: egyesek manipulálták a Szabad Demokraták  Szövetsége tavalyi elnökválasztását. A férfi a televíziónak arról is beszélt, hogy négy-öt jelen nem lévő borsodi küldött helyett mások  szavaztak, mégpedig előre megbeszélt módon Kóka Jánosra. Kóka János, az SZDSZ elnöke visszautasította a pártot ért  vádakat. Közölte: a tévécsatorna vagy bebizonyítja állításait, vagy helyreigazítást közöl, vagy bíróság előtt felel állításaiért.

MTI -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!