Hírek

2008.02.11. 18:21

Mi bátorít terrorgyanús akciókra?

Új korszak kezdődött a Molotov-koktélos támadásokkal - jelentette ki az MSZP frakcióvezetője

É. S.

Új korszak kezdődött a Molotov-koktélos támadásokkal - jelentette ki az MSZP frakcióvezetője, aki szerint az akciók a "terrorfenyegetés kategóriájába" tartoznak. Az igazságügyi-rendészeti miniszter is úgy véli: ezek az akciók kimerítik a "Btk-ban szabályozott terrorcselekmény fogalmát". Megkérdeztük Tarjányi Péter független rendőrségi szakértőt, ő hogyan látja ezt a fejleményt?

„Már egy éve is hangoztattam, Magyarországon lesznek majd olyan terrorcselekmények, mint a szocialista képviselők elleni Molotov-koktélos támadások” – mondta. Tarjányi szerint ezeknek az akcióknak a célja a félelemkeltés vagy a figyelemfelhívás, ami ki is váltja a média érdeklődését. A pártok azonban egymásra mutogatnak. Az MSZP azt mondja, ez a Fidesznek köszönhető. A Fidesz pedig, hogy a szocialisták érdeke a zavarkeltés.

Tarjányi Péter szerint még több ilyen terrorcselekmény várható. Az ilyen akciók előfordulását igazoló nemzetközi forgatókönyv több pontja már Magyarországon is kipipálható. Ilyen feltétel a több éve előforduló kibékíthetetlen politikai vagy vallási ellentét. Vagy hogy az emberek egy jelentős része társadalmilag-gazdaságilag vesztesnek érzi magát, főként gazdasági válság idején.

A terrorakciók megjelenését az is segíti, hogy a kormányzati szerveket ért támadásokat az igazságszolgáltatás vagy a politika nem, vagy alig tudja megakadályozni, s nem kellő súllyal bünteti. Magyarországon a TV-székházat nem tudták megvédeni. Így egyesek felbátorodtak, hogy következmények nélkül elkövethetőek ezek az akciók. Az is bátorítólag hatott, hogy a politika sokáig maszatolt az esetek megítélésében, míg egy év után mindenki elhatárolódott azoktól.

Tarjányi Péter szerint az akciók szervezettsége még nem magas szintű, de minél több ilyen terrocselekmény lesz, az elkövetők annál tapasztaltabbak lesznek. A miniszterelnök az MSZP-frakció ülésén vizsgálatot ígért a Molotov-koktélos támadások ügyében. Gyurcsány Ferenc az intézkedésekről részletesen nem számolt be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!