Hírek

2008.03.29. 18:13

Bojkott árnya a pekingi olimpián

Gyurcsány Ferenc még nem döntötte el, ott lesz-e a pekingi olimpia megnyitóján, a sportolók mindenképpen elmennek.

Gyükeri Mercédesz - Dénes Tamás - Maros lászló

Négy hónappal az olimpia kezdete előtt úgy tűnik, hiábavaló a kínai kormány azon igyekezete, hogy a játékok segítségével alakítson ki jó képet alakítson ki politikájáról, vagy legalább elterelje a világ figyelmét a jogsértésekről. Peking legalábbis vesztésre áll: miután Tibet fővárosában katonai erővel verték le a kínai uralom ellen tiltakozó tüntetéseket, nyugati vezetők a szokottnál keményebb bírálják a kormányt a nyílt diplomáciai tárgyalásokon tabunak számító elnyomás miatt.

A nyugati vezetők sorra a dalai láma védelmére keltek, az Európai Unió soros elnöksége is a békés párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. A tibeti szellemi vezető melletti kiállásnál és a nyugtatásnál azonban sokkal nagyobbat ütött Nicolas Sarkozy keddi bejelentése: a francia államfő az olimpia megnyitójának bojkottját helyezte kilátásba a hivatalos források szerint is legalább száz halálos áldozatot követelő összecsapások miatt. Sarkozy a célkereszt közepébe talált, hiszen a szervezők minden korábbinál több – legalább száz – vezető jelenlétére számítottak (2004-ben, az athéni megnyitón a világ hatvan államférfija jelent meg a díszpáholyban). Egyre többen követik Sarkozy példáját: elsőként Donald Tusk lengyel kormányfő, majd Angela Merkel német kancellár jelentette be távolmaradását, de nem lesz ott Václav Klaus cseh elnök, Toomas Hendrik Ilves észt és Robert Fico szlovák miniszterelnök sem. George W. Bush amerikai elnök azonban hangsúlyozta: ő mindenképpen ott lesz az augusztus 8-i ünnepségen.

Miközben a tibetiek tisztában vannak azzal, az olimpia miatt az ő tiltakozásukra is jobban figyel a világ, Peking próbálja menteni a menthetőt. A zavargások leverése és a nyugati újságírók kiutasítása után a héten gondosan kiválogatott sajtó-, majd diplomatadelegáció hasonló műgonddal szervezett program keretében tehetett látogatást Tibetben. A tudósítók, akiknek útját mindössze néhány „Tibet nem szabad” jelszót

Sportolói vélemények

Kolonics György (kétszeres olimpiai bajnok kenus)

„A politika különösebben nem érdekel, de azon a szinten természetesen igen, hogy nem szeretem, ha sárba tiporják az emberi jogokat. De nem hiszem, hogy a tibeti események bármit is befolyásolnának a sportvilág szempontjából. A politika ugyan gyakran felülírja a sportot, de az ötkarikás játékok kapcsán most ezt nem tudom elképzelni.”

Kiss Gergely (kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó)

A problémát, a tibetiek elkeseredését természetesen megértem, együtt tudok érezni a kicsikkel”, én sem veszem jónéven, amikor az erős elnyomja a kicsit, a nagy országok semmibe veszik a kicsik akaratát. Ám az olimpia túl nagy üzlet, és nagy esemény ahhoz, hogy a lhászai tüntetések bármit is megváltoztassanak. Biztosra veszem, hogy ott leszünk Pekingben.”

Kulcsár Krisztián (világbajnok, olimpiai ezüstérmes vívó)

„A bojkott nem a megfelelő reakció lenne a tibeti eseményekre. Szerintem az olimpiának nincs köze az ott zajló történésekhez – sportolóként számomra az olimpia a legfontosabb, noha ez nem jelenti azt, hogy egyetértenék azzal, ha Tibetben valóban megsértenék az emberi jogokat.”kiabáló szerzetes színezte, kettősségről számoltak be Lhaszában: az egyik oldalon szigorú rendőri és katonai őrizet alatt álló tibeti területek, a másikon a kínaiak lakta, teljesen hétköznapi képet mutató városnegyedek.

Tibet többi része azonban távolról sem ilyen nyugodt: tíz nappal a lhaszai demonstráció vérbefojtása után néhány, többségében tibetiek lakta területen csaptak össze a rendőrök a Kína-ellenes tüntetőkkel, Nepálban élő tibetiek az ENSZ helyi képviseletére hatoltak be. A tiltakozás azonban az egész világra kiterjedt, és az olimpiát is elérte már: a tévékamerák előtt egy francia jogvédő csoport zavarta meg hétfőn a láng meggyújtásának ceremóniáját.

Sport és politika: a távolmaradás eredménytelen

Hiába próbálta Pierre de Coubertin, a modernkori olimpiák atyja függetleníteni a játékokat a politikától, a nemzetközi konfliktusok rendre beárnyékolták az elmúlt száz évet. Az első, majd a második világháború veszteseit (köztük 1920-ban Magyarországot), később pedig Dél-Afrikát is eltiltotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a részvételtől, de nagy visszhangra a különféle indokokkal meghirdetett bojkottok találtak.

Ezzel először egyes sportolók éltek: az 1936-as, a hitleri Németország fővárosában rendezett olimpiáról az Egyesült Államok több zsidó sportolója maradt távol. Arra először 1952-ben volt példa, hogy egy ország bojkottálta a világjátékokat. A helsinki játékok előtt Kína tiltakozott amiatt, hogy a szervezők a tajvani Kínai Köztársaságot is meghívták. Peking úttörő lépését 1976-ban is megismételte, igaz, Tajvan részvételéből akkor a kanadai rendezők sem kértek, ami az Egyesült Államok szemét szúrta. A NOB végül úgy döntött, Tajvan jöhet, de a csapat nevében nem szerepelhet a kínai szó. Végül mindkét Kína úgy döntött: távol marad a montréali játékoktól.

Jóllehet az 1956-os melbourne-i olimpián való részvételtől is több ország visszalépett – Hollandiát, Spanyolországot és Svájcot a magyar forradalmat vérbe fojtó Szovjetunió zavarta, a Szuezi-válság miatt pedig Egyiptom, Irak és Libanon maradt távol –, a tömeges bojkott a hetvenes évektől dívott. 1972-ben 27 afrikai ország azért tiltakozott, mert – az apartheid miatt 1964 óta eltiltott – Dél-Afrika befolyása alatt Rhodesia is helyet kapott a müncheni játékokon. Végül a többség maradt, és a rhodesiai csapatnak kellett távoznia, négy évvel később viszont már 28, többnyire a fekete kontinensről származó delegáció pakolt össze a nyitóünnepség előestéjén. A montréali bojkott hátterében ugyancsak az apartheid rezsim állt, ám a tiltakozók itt az új-zélandi csapat részvételét tartották nemkívánatosnak. A szigetország rögbisei ugyanis korábban elfogadták a meghívást egy dél-afrikai tornára. A NOB akkor azzal védte meg az új-zélandiakat, hogy a rögbi nem olimpiai sportág.

Az igazi bojkottpárbaj négy évvel később kezdődött. 1980-ban Moszkva adott otthont az olimpiának, néhány hónappal az után, hogy a Szovjetunió megszállta Afganisztánt. Jimmy Carter amerikai elnök ultimátumot adott a szovjeteknek a visszavonulásra, ám ez süket fülekre talált, így Washington bojkottot hirdetett, amelyhez 41 ország csatlakozott. Nem mentek Moszkvába az NSZK, Japán és Kanada sportolói sem, de például a britek, a franciák, a spanyolok vagy az olaszok az olimpiai lobogó alatt vonultak fel. (A nagy felfordulás közepette egészen eltörpült az albánok távolmaradása: Tiranának nem az afganisztáni beavatkozással volt problémája, őket a szovjet típusú kommunizmus zavarta.)
Logikus nem, de várható volt a szovjet tábor reakciója: a szovjet sportolók elleni fenyegetettség okán először Moszkva, majd több szocialista állam jelentette be 1984 májusában, hogy távol marad a Los Angeles-i játékoktól. Tizenhárom csapat, közte a magyar csatlakozott a szovjet bojkotthoz, de líbiai és iráni sportolók sem utaztak Kaliforniába.

A bojkottverseny a sportolók legnagyobb szerencséjére a hidegháborúval együtt ki is fulladt: a szöuli olimpián már majdnem a teljes olimpiai közösség részt vett. A kivétel Észak-Korea volt, amely nem fogadta el a társrendezéshez szabott feltételeket. Phenjant Kuba, Nicaragua és Etiópia támogatta, 159 állam azonban ott volt a hosszú évek óta első igazi világjátékokon.

Kormányfők az olimpián

1992-ben magyar miniszterelnök nem utazott a barcelonai olimpiára. Antall József már az év elején orvosai tanácsára lemondta New York-i, ENSZ-beli látogatását. A Helsinki olimpia óta legjobban szereplő olimpikonjainkat a kormányfő a Budapest Sportcsarnokban köszöntötte hazatérésük után, ahol a közönség egy része kifütyülte.

1996-ban Horn Gyula sem utazott az olimpiára. Versenyzőinket sikereik után közvetlenül táviratban köszöntötte a miniszterelnök és Göncz Árpád köztársasági elnök. Hazatértük után Horn a Budapest Sportcsarnokban gratulált a helytállásért és - akárcsak elődje négy éve – nagyobb támogatást ígért a sportnak, kecés látható ereménnyel..

2000-ben Deutsch Tamás sportminiszter már a játékok kezdete előtt Sydneybe látogatott és az egész esemény alatt a helyszínen szurkolt. Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 26-án érkezett meg Ausztráliába a viadal utolsó öt napjára. A Fidesz azzal vádolták, hogy túl sok utat fizetett Sydneybe közpénzekből.

2004-ben Gyurcsány Ferenc sportminiszter a játékok megnyitóján tartózkodott Athénban. A tervek szerint az olimpia utolsó napjaiban Medgyessy Péter miniszterelnök ellátogatott volna a sporteseményre. Utazása előtt, augusztus 25-én azonban lemondott kormányfői tisztéről, így már Athénba sem utazott el.

1996-ban Horn Gyula sem utazott az olimpiára. Versenyzőinket sikereik után közvetlenül táviratban köszöntötte a miniszterelnök és Göncz Árpád köztársasági elnök. Hazatértük után Horn a Budapest Sportcsarnokban gratulált a helytállásért és - akárcsak elődje négy éve – nagyobb támogatást ígért a sportnak, kecés látható ereménnyel..

2000-ben Deutsch Tamás sportminiszter már a játékok kezdete előtt Sydneybe látogatott és az egész esemény alatt a helyszínen szurkolt. Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 26-án érkezett meg Ausztráliába a viadal utolsó öt napjára. A Fidesz azzal vádolták, hogy túl sok utat fizetett Sydneybe közpénzekből.

2004-ben Gyurcsány Ferenc sportminiszter a játékok megnyitóján tartózkodott Athénban. A tervek szerint az olimpia utolsó napjaiban Medgyessy Péter miniszterelnök ellátogatott volna a sporteseményre. Utazása előtt, augusztus 25-én azonban lemondott kormányfői tisztéről, így már Athénba sem utazott el. Sportolói vélemények Kolonics György (kétszeres olimpiai bajnok kenus)

„A politika különösebben nem érdekel, de azon a szinten természetesen igen, hogy nem szeretem, ha sárba tiporják az emberi jogokat. De nem hiszem, hogy a tibeti események bármit is befolyásolnának a sportvilág szempontjából. A politika ugyan gyakran felülírja a sportot, de az ötkarikás játékok kapcsán most ezt nem tudom elképzelni.”

Kiss Gergely (kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó)

A problémát, a tibetiek elkeseredését természetesen megértem, együtt tudok érezni a kicsikkel”, én sem veszem jónéven, amikor az erős elnyomja a kicsit, a nagy országok semmibe veszik a kicsik akaratát. Ám az olimpia túl nagy üzlet, és nagy esemény ahhoz, hogy a lhászai tüntetések bármit is megváltoztassanak. Biztosra veszem, hogy ott leszünk Pekingben.”

Kulcsár Krisztián (világbajnok, olimpiai ezüstérmes vívó)

„A bojkott nem a megfelelő reakció lenne a tibeti eseményekre. Szerintem az olimpiának nincs köze az ott zajló történésekhez – sportolóként számomra az olimpia a legfontosabb, noha ez nem jelenti azt, hogy egyetértenék azzal, ha Tibetben valóban megsértenék az emberi jogokat.” -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!