Hírek

2008.03.04. 07:25

Kórházak és perek

Vajon kinek mit mond az a tény, hogy egy adott kórház az ellene indított tíz műhibaperből nyolcat megnyert? Az egyiknek nyilván azt, hogy nyugodtan mehet oda, hiszen a bíróság zömmel a javukra döntött, a másiknak meg azt, hogy az intézmény orvosai bizonnyal csapnivalóak, az ügyvédei viszont kiválóak.

Stanga István

Mint általában az összes olyan dolognak, amely a mind szélesebb körú nyilvánosságot szolgálja, úgy annak is örülük, hogy e hónap végétől immár kórházakra lebontva nézhetjük meg a műhibaperekkel kapcsolatos információkat. Az Egészségbiztosítási Felügyelet honlapján közzé tett adatokból – egyebek mellett – kiderül majd, hogy egy-egy kórház ellen vajon mennyi ilyen pert indítottak, s hogy azokból az intézmény hányat nyert meg vagy veszített el, illetve hány végződött a felek közös megegyezésével. Hogy nemzetközi összehasonlításban sok-e vagy kevés az átlagosan évi kétszáz-háromszáz magyarországi műhibaper, azt nem tudom, az viszont tény, hogy a felügyelet (túl azon, hogy nyomon követi ezeket) nem igazán tud fellépni a még oly sokat perelt kórházak ellen sem. (Az természetesen kérdés, hogy az egészségbiztosítási pénztár valamilyen módon – például nem köt szerződést, kevesebbet fizet, és így tovább – „büntet(het)i-e” majd a legtöbbet hibázó intézményeket. )   

És bár – mint említettem – a legtöbb szempontból helyeslem a tételes műhibaperlistát, afelől mégis komoly kétségeim vannak, hogy mondanak-e ezek egyáltalán valamit a betegek számára. Szerintem ugyanis nem túl sokat. Az persze, teljesen világos, hogy – teszem azt – egy gyermeket váró házaspár (már, ha van esze) még a környékére sem megy az olyan kórháznak, amelynek szülészorvosai többet járnak a tárgyalóterembe, mint a szülőszobába, de – az ilyen végletes esetektől eltekintve – amúgy a perek kimeneteléből nem igazán lehet megalapozott következtetésekre jutni. Vegyünk egy példát. Tegyük fel, hogy van egy kórház, amely ellen adott évben tíz műhibaper indult, amelyből nyolcat megnyert. És akkor mi van? Azoknak van-e igazuk, akik ezek után úgy gondolják, hogy az itt dolgozó doktorokkal és nővérkékkel az ég világon nincs semmi gond (és a feltételeik is adottak a normális gyógyító munkához), elvégre a bíróság szinte mindig a javukra döntött, vagy a hozzám hasonló rosszindulatúaknak, akik szerint az adott intézmény orvosai csapnivalóak, az ügyvédei viszont kiválóak, és/vagy remek kapcsolatokat ápolnak a szakértőkkel.

Megjegyzem, számomra sokkal érdekesebbek (de ami igazán fontos: informatívabbak) lennének azok a listák –  ezeket az egészségügyi tárca jó néhányszor megígérte már –, amelyekből kiderülhetne, hogy egy-egy orvosi beavatkozás terén mely kórházakban mekkora gyakorlattal rendelkeznek. Ugyanis, ha valamik, akkor ezek tényleg elősegíthetnék, hogy a lehető legjobban válasszunk. De – gondolom – az ilyesmire most aligha jut idő. Mert aki csak él és mozog, jelenleg széfet szerel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!