2008.04.07. 16:07
Sólyom tárgyalni fog a pártelnökökkel
Sólyom László köztársasági elnök találkozni fog a parlamenti pártok vezetőivel, hogy személyesen tájékozódjon a kialakult koalíciós válságról. Ezt Sólyom László köztársasági elnök mondta hétfőn Bicskén, az MTI kérdésére válaszolva.
A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban tartózkodó államfő kifejtette: első kézből szeretne informálódni, ezért kezdeményezésére szerdán elsőként Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnökével, miniszterelnökkel találkozik a Sándor-palotában, a sort a jövő hét hétfőn Kóka János, az SZDSZ elnöke zárja. Sólyom László elmondta: a kormányfő már kétszer személyesen tájékoztatta arról, ő hogyan látja a kialakult helyzetet.
Március 9-e estéjén mindenkinek tudnia kellett, hogy alapvető politikai változás fog elkezdődni - fogalmazott az államfő. Hozzátette: a változás folyamatban van. A köztársasági elnök szerint a mostani helyzetben az elnöknek alkotmányosan és a jogszabályok szerint nincsen tennivalója, viszont közelről figyeli a belpolitikai eseményeket.
Sólyom László kiemelte: az MSZP rászánta magát a kisebbségi kormányzásra. "A klasszikust idézve: a puding próbája az evés" - tette hozzá. A köztársasági elnök azt mondta, ebben a helyzetben kötelessége a miniszterek felmentése és kinevezése. Ahhoz, hogy az Országgyűlést fel lehessen oszlatni, az kell, hogy a Ház négyszer megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Mint mondta, a köztárssági elnöknek ekkor kell kiírnia új választásokat, és ugyanezt kell tennie, ha a parlament feloszlatja önmagát.