2008.04.24. 11:35
Visszakapcsolták az áramot a Keleti pályaudvaron
Délelőtt 8 óra 34 perckor vissza tudták kapcsolni a felső vezetékbe az áramot Budapesten, a Keleti pályaudvaron, így ismét villamos vontatással közlekedhetnek a vonatok - tájékoztatta a MÁV szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Az eddigi vizsgálatok alapján reggel 6 óra 55 perckor egy madár okozott zárlatot egy vezetéken, ami elektromos áramot táplált a felsővezetéki hálózatba - közölte Sigulinszki Tibor. A "betápláló vezeték" zárlatos lett, rászakadt a pályaudvar egyik tároló vágánya felett lévő felső vezetékre, így az egész pályaudvaron megszűnt a felső vezeték áramellátása. A leszakadt vezetéket eltávolították, így megszűnt a zárlat, és ismét el tudják látni a pályaudvar felső vezetékét árammal - tette hozzá. A teljes helyreállítást vonatmentes időszakban, az éjszaka folyamán végzik el.
Az indulásra kész vonatokat a pályaudvarról dízelmozdonyok segítségével húzták át Kőbánya felső, illetve Budapest-Ferencváros állomásra, ahonnan már tovább tudtak közlekedni. Több elővárosi vonat csak Rákos, illetve Kőbánya felső állomásig közlekedett, és onnan fordult vissza. Az induló és érkező vonatoknál 30-90 perc közötti késések is előfordultak. Néhány elővárosi vonat nem közlekedett. A vonatok a déli, kora-délutáni órákig még késni fognak ezen a szakaszon - közölte a szóvivő.
MTI