Hírek

2008.07.02. 11:23

A franciák egyenesen a Marsra mennének!

A francia kormányzat európai missziókat tervez mind a Holdra, mind a Marsra. Az űrkutatás forradalmasítását ott kezdenék, hogy nem bürokraták, hanem politikusok döntenének az Európai Űrügynökség (ESA) prioritásairól.

AS

A francia érvelés szerint, ha nem változik meg sürgősen Európa hozzáállása az űrhöz, Japán, Kína és India mögé kerül – írja a BBC. Az EU soros elnöke most a britekhez fordul, hogy ketten képviseljék az ügyet az elkövetkező fél évben. Az angol hírportál szerint az ötlet Sarkozy Amerika-imádatából ered; egy francia hivatalnok szerint éppen az európai űrkutatást az amerikaihoz (NASA) hasonlóan politikailag kellene irányítani. Szerinte egyedül Európában alapul jelenleg az űrkutatás tudományos alapokon. Az ESA részéről azt válaszolták: nem jogos az összevetés a NASA-val, amely rengeteg sikeres programot hajtott végre, és évente 7-8-szor több pénzzel gazdálkodik. Szerintük, ha nagyobb súlyt szeretnének az európai űrprogramoknak, többet kellene belefektetni.

Az ESA legújabb projektjei között van a nemzetközi űrállomás (ISS) egyik laboratóriumának sikeres megépítése és dokkoltatása, illetve az ismert Galileo navigációs rendszer kiépítése. Információk szerint azonban a francia tervezgetések már nagyon előrehaladottak: a Mars-utazásról szóló célokat a francia hivatalnokok meg is erősítették. Szerintük éppen ez egy tökéletes példája annak, hogy politikai döntésre van szükség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!