Hírek

2008.07.16. 12:50

Az MSZP a fogyasztóvédelmi charta jelentőségéről

A parlament tavaszi ülésszakán elfogadott fogyasztóvédelmi charta értelme, hogy a fogyasztó és a kereskedő napi gyakorlatában kedvező változást érjen el - mondta Alexa György (MSZP), az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának elnöke szerdán.

MTI

A fogyasztóvédelmi törvényben, amelyet június 9-én fogadott el az Országgyűlés, szerepel a fogyasztóvédelmi tanács felállítása, amely a szakmai, civil szervezeteket, hatóságokat és az állami szférát foglalja magában - sorolta a szocialista képviselő. Mint kiemelte, a tanács feladata, hogy kialakítsa és elfogadja a fogyasztóvédelmi chartát. Alexa György arra is kitért, a chartában foglalt vállalások jogi értelemben nem rendelkeznek kötelező erővel, céljuk azonban, hogy az aláírók által közösen elfogadott követendő elveket és legjobb gyakorlatokat rögzítsék, valamint fejlesszék a tudatos fogyasztói magatartás és döntéshozatal kultúráját.

Mint elhangzott, további cél a fogyasztók minél magasabb színvonalú és tisztességes kiszolgálása, a fogyasztók biztonságát és tájékozott döntését előmozdító, fogyasztóbarát kereskedelmi gyakorlatok kialakítása, valamint a kiszámítható, következetes és egységes hatósági jogalkalmazás erősítése. A charta résztvevői köre nyitott, aláírói lehetnek a vállalkozói oldalról a kamarák, a vállalkozói érdekvédelmi szervezetek, egyes vállalkozások, a fogyasztói oldalról a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek, a kormányzati oldalról pedig a minisztériumok, valamint a hatóságok. A chartában foglalt vállalások kiterjednének többek közt a panaszkezelésre, a kereskedelmi kommunikációra, az önszabályozásra, a fogyasztók tájékoztatására, a vitarendezésre, a békéltető testületekkel való együttműködésre.

A charta az általános vállalások mellett ágazati fejezetekkel is rendelkezhet az élelmiszerkereskedelem, az elektronikus kereskedelem, a vendéglátás, a turizmus, a hírközlés, a banki szolgáltatások terén. Alexa György elmondta, hogy a tanács október végére, november elejére fogadhatja el a fogyasztóvédelmi chartát. Mint fogalmazott, a fogyasztóvédelem versenykérdés is, mivel aki a fogyasztót megkárosítja, az a többi versenytársával szemben próbál jogosulatlan előnyt szerezni. Éppen ezért a tisztességes vállalkozásoknak ugyanolyan érdeke a fogyasztóvédelem, mint a fogyasztóknak maguknak - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!