Hírek

2008.07.04. 17:50

Büszkeség és balítélet

Szombaton a Meleg Büszkeség Napján felvonulással igyekeznek felhívni jogaikra a figyelmet a szexuális kisebbségek. Tavaly tojásdobálás és véres erőszak kísérte az eseményt.

Kun Tamás

„A tavalyiaknál is erősebb támadásokra számítunk” – mondta lapunknak Kuszing Gábor, a Patent Egyesület képviselője, a mai Meleg Büszkeség Menetének egyik szervezője. A felvonulás tavaly is a heteroszexuálisokkal megegyező jogokat követelt a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű párok számára. Akkor erőszakos ellentüntetés volt a válasz, tizenegy sérülttel. „Tavaly a rendőrség hibát követett el, nem készült fel arra, hogy fizikai támadás is érheti a felvonulókat” – mondta Léderer András, az SZDSZ Új Generáció vezetője. Tudomása szerint az Oktogonnál idén is találkoznak a felvonulás résztvevői az ellentüntetőkkel, a két csoport pedig két szerviz úton halad el egymás mellett. Pénteken Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány tudatta: mindent elkövetnek, hogy atrocitásoktól mentes legyen a demonstráció, a biztonsági kockázat a minimálisr legyen.

„A tavalyinál lényegesen erősebb biztosításra kaptunk ígéretet a rendőrségtől, megnyugtató beszélgetéseken vagyunk túl” – értékelt Kuszing Gábor. Elmondása szerint ezzel együtt sem lesz kockázatmentes a rendezvény. Az eseménnyel foglalkozó egyenlojogokat.hu-n tippek olvashatók a biztonságos részvételre. Olyanok, mint: „Az ernyő és a bukósisak jó védelmet nyújthat az ellentüntetők tojásai és sörösüvegei ellen.” Vagy: „Kényelmes cipőben gyere, amelyben futni is tudsz.”

Kuszing a veszélyek ellenére mégis kéri sokak részvételét, legyenek bármilyen szexuális beállítottságúak, hiszen a rendezvény az egyenlőségről, az egyenlő jogokról szól, ezek pedig univerzális értékek. Ezt hangoztatja Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnöke is: „Vannak a mai Magyarországon olyan csoportok, amelyek nem gyakorolhatják szabadon a gyülekezési jogukat. Az agressziónak nem szab gátat a jelenleg érvényes rendőri jogalkalmazás.”

A TASZ egyike azon számos civil szervezetnek, melyek szolidaritást vállaltak a melegekkel. Jelezte, ott lesz a felvonuláson Horn Gábor, az SZDSZ képviselője, Demszky Gábor főpolgármester, Mohácsi Viktoria és Lévai Katalin euroképviselők. „Valóban ez az akció segíti a melegek társadalmi megítélését?” - teszi fel a kérdést Lukács Tamás KDNP-s parlamenti képviselő. „Ez a rendezvény gerjeszti a negatív folyamatokat. A résztvevők provokálnak, erre pedig tavaly sajnálatos erőszakos válasz született.” – véli.

Ellentétes irányban menetelnek

A melegfelvonulás Pesten az Erzsébet térről vonul délután az Andrássy úton keresztül az ''56-osok terére. Ezzel egyidőben, ellentétes irányban egy másik felvonulás is lesz, amit egy magánszemély jelentett be. A városligeti Regnum Marianum emlékműtől indulók az Andrássy szervízútján haladnak majd. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 a Liszt Ferenc téren demonstrál az előző két eseménnyel egy időben, a Rendszerváltó Fórum pedig este járja be a melegek útvonalát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!