Hírek

2008.07.28. 19:44

Eljárás indul a verekedések miatt

Egymásra okolják a Honvéd és a Graz fanatikusai. Ki téríti meg a károkat?

A. V.

Súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a Budapest Honvéd-Sturm Graz labdarúgó-mérkőzésen történtek miatt a BRFK. A szombati Intertotó-meccsen a vendégszektorból pirotechnikai eszközt dobtak a pályára, majd verekedés tört ki a biztonságiak és a szurkolók között. A rendet végül a rendőrség állította helyre. Tizenegy ember sérült meg.

Osztrák lapoknak nyilatkozó grazi szurkolók szerint a kispesti biztonsági emberek és a rendőrök együtt verték a vendégcsapat híveit. A graziak egyik kísérője állítja, a kispestiek biztonsági szolgálata verőlégényekből állt. Arra is panaszkodtak, hogy a biztonságiaknál kés volt, és zokniba töltött biliárdgolyókkal ütötték a graziakat. George F. Hemingway kispesti klubtulajdonos azt mondta, a vendégdrukkerek petárdázni kezdtek, s amikor a biztonságiak ki akarták emelni a renitenseket, feltépett székekkel támadtak rájuk.

A Honvéd közleményében az írják, a grazi szurkolók vas szemetesládák tetejét is letépték. Arról sem a kispestiek, sem a graziak nem beszéltek, hogy a stadionban keletkezett károkat ki téríti meg. A pályán zajló meccset egyébként az osztrák csapat nyerte 2-1-re, és ezzel továbbjutott.

A. V. Honvéd-Graz -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!