Hírek

2008.07.25. 20:07

Szájer: erősebb európai integrációra van szüksége

Szájer József szerint Magyarországnak erősebb európai integráció az érdeke, és a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője úgy látja, egyre kevésbé tudjuk kihasználni az Európai Unió előnyeit, mert a kormányzati politika ezt ellehetetleníti.

BAMA

Az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese pénteken Balatonszárszón, a Fidesz ifjúsági tagozatának táborában mintegy 300 fiatal előtt tartott előadást. Az MTI-nek Szájer József azt mondta, sokan úgy gondolják, hogy az Európai Unió azért nem jó Magyarországnak, mert a globalizációt közvetíti. Hozzátette: bár azt jóval hangsúlyosabbnak tartja, arról jóval kevesebben beszélnek arról, hogy éppen a globalizáció kedvezőtlen hatásainak megállításában lehetne a jelenleginél jobban használni az EU-t.

A fideszes politikus kiemelte: Magyarországnak olyan Európára van szüksége, amely cselekvőképes, ennek következtében olyan ügyekben, amelyekben az EU nem elég erősek, a közös fellépés tudna segíteni. Szájer József példaként megemlítette a világkereskedelem kérdését, az unió területére érkező romlott vagy hibás áruk megállítását, a környezetvédelemben való közös fellépést, illetve az egyoldalú, Oroszországtól való energiafüggés ellensúlyozását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!