Hírek

2008.07.03. 08:45

Szeszrendelet?

Számomra meglehetősen abszurdnak tűnne, ha egy 18. életévét betöltött valakinek, aki nem mellesleg választó és választható, aki szabadon, korlátozás nélkül dönthet az ország sorsáról, azt mondanák bárhol is: sajnos nem adhatunk neked sört, fiacskám, várd meg szépen, amíg 21 éves leszel.

Stanga István

A kicsit idősebbek még jól emlékezhetnek az 1980-as évek közepe tájára, amikor is – a gorbacsovi peresztrojka és glasznoszty jegyében – a kommunista párt idehaza is kemény harcot hirdetett a munkástömegek egyik fő mételye, az alkoholizmus ellen, különösen, ami annak reggeli formáját illette. És bár a „9 órás rendelet” néven elhíresült intézkedés kezdetben talán jó ötletnek látszott (a fiatalabbak kedvéért annyit: reggel 9 óra előtt nem lehetett szeszt árusítani), viszonylag hamar kiderült, a dolognak a világon semmi értelme, lévén a melósok ugyanolyan vidáman isznak, mint addig, legfeljebb egy icipicivel többet kell szervezniük. Mindezek a ma már történelemnek számító események annak apropóján jutottak eszembe, hogy kis hazánkban most újfent szóba került az alkoholvásárlás  és -árusítás megszigorítása, mégpedig az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) azon elképzelése nyomán, amely egységesítené a tagállamok alkoholstratégiáját. A jelek szerint ötletekben nálunk sincs hiány, hiszen a szakemberek, vagyis az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagjai egész sor javaslattal álltak elő.  Bizonyos italfajták kiskereskedelmi forgalomból való leválasztásától kezdve a fél-, illetve egydecis kiszerelésű italok hozzáférésének korlátozásán át egészen odáig, hogy a jövőben 21 éven aluli személyeket ne lehessen alkohollal kiszolgálni. 

Nos, a WHO-nak azt a szándékát, amellyel visszaszorítaná a fiatalkori italozást, mindenképpen pozitívnak vélem, mindazonáltal az ezzel összefüggő magyarországi elgondolások erősen megkérdőjelezhetők. Ott van mindjárt az életkor ügye, amelynél bennem ugyanazok az aggályok vetődnek fel, mint a büntethetőség korhatárának 14-ről 12 évre való leszálítása kapcsán, hogy ezzel egyrészt a világon nem oldottunk meg semmit, csak úgy tettünk, mintha csináltunk volna valamit. Másrészt meg ilyen alapon 10 vagy akár 8 éveseket is bíróság elé állíthatnánk, végtére is ezt éppen úgy meg lehet indokolni, mint a tizenkettőt. Akárcsak azt, hogy a jövőben kizárólag 21-22-23-24....35 stb. éves kortól lehessen alkoholt venni. És akkor arról az ellentmondásról még egyetlen szót sem ejtettünk, hogy tudniillik ha egyszer a magyar választjogi törvény szerint a 18. életévüket betöltő állampolgárok választók és választhatók, azaz felelősen dönthetnek az ország dolgairól, vajon miért nem tekintjük őket felnőtteknek az élet egyéb területein. Nem abszurd ez egy kicsit? Esetleg nem annak az alkotmányjogásznak van igaza, aki azt mondja, hogy ez egy akkora „jogi képtelenség”, amely már az Országgyűlésen sem menne át, ám ha mégis, az Alkotmánybíróság egészen biztosan „elkaszálná”.

És ha már a kérdéseknél tartunk... Nem lenne célravezetőbb a meglévő törvényeket a jelenleginél jobban betartani és betartatni (mondjuk, hogy a kiskorúak ne juthassanak különösebb nehézség nélkül bármilyen italhoz), avagy azok megszegését még szigorúbban szankcionálni? Végül pedig: miért kell időről időre olyan jogszabályok bevezetésével kísérletezni, amelyek már születésük pillanatában halálra vannak ítélve?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!