Hírek

2008.10.02. 09:31

Az MSZP határidőt szabott a Fidesznek

Az MSZP három napot adott a Fidesznek arra, hogy az ellenzéki párt, ígéretéhez híven feljelentést tegyen az úgynevezett adatgyűjtési ügyben, mert képviselőit lehallgatták – mondta Török Zsolt.

BAMA

A párt országgyűlési  képviselője szerdán közölte azt is: áll a Demeter Ervin (Fidesz) által indítandó rágalmazási per elébe. A Fidesz szerint Szilvásy Györgynek, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternek és Török Zsoltnak együtt kell felelnie a bíróság előtt „a képtelen rágalmakért”.

Ha a Fidesz három nap alatt nem tesz feljelentést, akkor kérjen bocsánatot a megvádolt hatóságoktól – mondta Török Zsolt az MTI-nek. Szavai szerint a Fidesz eddig folyamatosan arról beszélt, hogy súlyos törvénysértés történt, mert országgyűlési képviselőket hallgattak le, ezért feljelentést fog tenni.

„Mind a mai napig nem érkezett feljelentés az ügyben, hogy bárki lehallgatta volna az országgyűlési képviselőket” – fogalmazott. Török Zsolt azon a véleményen volt, hogy a Fidesz azért nem indít pert, mert tudja, egyértelmű bizonyítékok vannak állításaik cáfolatára.

„Senki nem hallgatott le országgyűlési képviselőket az állami szervek közül” – jelentette ki. Az MSZP-s politikus azt mondta, bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható cégek telefonjait hallgatták le a szakszolgálatok, a  Fidesz két volt titokminisztere pedig ezzel a céggel tartott fent  kapcsolatot. Török Zsolt közölte, hogy áll a Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő által indítandó rágalmazási per elébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!