2008.10.28. 17:01
Gőzerővel keres új énekest a turnéra vágyó Led Zeppelin
A hetek óta zajló próbákon több énekest is tesztelnek, és ha valamelyikük beválik, akkor vele pótolják a külön utakon járó frontembert
Bár Robert Plant nemrégiben kijelentette, hogy legalább két évig nem hajlandó időt szánni a Led Zeppelinre, ezért fölösleges azt találgatni, mikor indul turnéra a zenekar, a legendás együttes többi tagja úgy döntött: nem várnak két évet Plant válaszára. John Paul Jones basszusgitáros a napokban bejelentette: készek új énekessel belekezdeni a koncertezésbe. A hetek óta zajló próbákon több énekest is tesztelnek, és ha valamelyikük beválik, akkor vele pótolják a külön utakon járó frontembert.
„Amint azt bizonyára mindenki tudja, Jimmy Page, Jason Bonham és jómagam már egy ideje közösen próbálunk, és több énekest is meghallgattunk – mondta John Paul Jones. – Ha kiderül, hogy ki alkalmas a szerepre, azonnal tudatjuk, ám egyelőre mi sem tudunk semmit. Azt azonban reméljük, hogy valami hamarosan történik, mert nagyon szeretnénk újra koncertezni, sőt, már a próbákat is igen élvezzük.”
A zenekar gitárosa természetesen kitért Robert Plantra is, ám vele kapcsolatban csak annyi biztosat tudott mondani, hogy egykori társuk jelenleg nem akar a Led Zeppelinnel foglalkozni. „Fogalmam sincs, mik a tervei a jövőre nézve – árulta el Jones. – Nem igazán érdekli már a rockzene, bennünket azonban igen.”