2008.10.14. 08:37
Ki-ki állás után nézhet – egy helyen
Mintegy kétezer látogatót várnak a Dél-Alföld legnagyobb regionális álláskereső rendezvényére, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) őszi állásbörzéjére, amelyet szerdán rendeznek meg a Tanulmányi és Információs Központban.
Regionális és országos cégek, több mint harminc kiállító mutatkozik be a központ aulájában felállított standokon – mondta Fajka Judit, az SZTE Karrier Irodájának munkatársa. A rendezvényen cégek tartanak előadásokat, ezeken bemutatják az álláskínáló vállalkozásokat és azok működését. A börzén állásajánlatok, szakmai gyakorlati helyek széles választéka vár minden alsóbb évest, végzőst és frissdiplomást.
Fazekas Melinda, az SZTE Karrier Iroda vezetője elmondta, hogy kedden, szerdán és csütörtökön az állásbörzére és a munkakeresésre felkészítő programokat tartanak. Ezeken az előzetes regisztráció alapján több mint száz diák sajátítja el a felvételi folyamat során előforduló helyzetek kezeléséhez szükséges ismereteket. A hallgatók próbainterjúkon vehetnek részt, különböző teszteket tölthetnek ki, fejvadászoktól hallhatnak az állásinterjúról, a béralkuról és a multinacionális cégek kiválasztási módszereiről, és tájékozódhatnak a külföldi ösztöndíjakról, gyakornoki lehetőségekről is. Előadások hangzanak el a diplomák értékéről, a pályakezdők elhelyezkedési lehetőségeiről, a hallgatók segítséget kapnak továbbá az önéletrajzok és a motivációs levelek elkészítéséhez is.