2008.10.06. 17:29
Lassabban mászik ki a gödörből a hazai gazdaság a válság miatt
Kifelé araszol a magyar gazdaság a gödörből, de a nemzetközi gazdasági válság miatt a korábban vártnál lassabban. Összefoglalva nagyjából ilyennek látják a hazai kilátásokat az elemzők.
A pénzügyi válság miatt a világgazdaság növekedése a korábban várt öt százalékról 3,7 százalékra lassul az idén, az eurózónáé pedig mindössze 1,1 százalékos lesz a korábban várt 1,7 százalékhoz képest. A jelek szerint az amerikai válság lassan átterjed Nagy Britanniára, Spanyolországra és Németorsztágra is.
Mivel hazánk gazdasági növekedése erőteljesen függ az exportpiacunknak számító Nyugat-Európáétól, a lassulát ezért itthon is érezni fogjuk. A Pénzügykutató Zrt. hétfőn közzétett elemzése szerint ennek megfelelően a korábban várt 2,3 százalékkal szemben az idén alig két százalékkal nőhet a hazai GDP, és jövőre is csak ekkora, gyakorlatilag stagnálásnak felfogható bővülés várható. „A lassú növekedés ellenére javulnak az egyensúlyi mutatók” – mondta Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató főmunkatársa.
Az intézet szerint az államháztartás GDP-arányos hiánya a korábban várt négy százalékkal szemben az idén 3,6 százalékra csökken, jövőre pedig tovább méréklődik, 3,2 százalékra. A Pénzügykutató lefelé módosította a korábbi, idei évre vonatkozó 3 százalékos beruházási előrejelzését 0,9 százalékra, ugyanakkor jövőre már 4 százalékos ütemet vár. Szintén kisebb az ipari termelés új, most közzétett idei 4,2 százalékos növekedési mutatója a tavasszal közölt 7 százaléknál.
Tovább mérséklődhet 2009-ben az árak vágtázása; bár az idén a korábban vártnál magasabb, 6,4 százalékos infláció lesz az előrejelzés szerint, jövőre már 4,3 százalékra csökkenhet az árszínvonal emelkedésének mértéke.
Talán ennek is köszönhető, hogy megváltozni látszik a magyar lakosság korábbi mérhetetlen pesszimizmusa: a GKI fogyasztói bizalmi indexe szerint a magyarok szeptemberben már a korábbinál reménytelibbnek látták várható pénzügyi helyzetüket.