Hírek

2008.11.03. 11:46

Molotov-koktélos támadás: két halott – újabb részletek

Hétfőre virradóra Molotov koktélt-dobtak, illetve rálőttek ismeretlen tettesek két – egymással szemben lévő – nagycsécsi családi házra. Az ingatlanokban többen is tartózkodtak, a támadásban egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő a helyszínen életét vesztette.

mti

Körbezárta a rendőrség azt az útszakaszt, ahol nem sokkal éjfél után a Molotov-koktélos támadás történt a Borsod megyei Nagycsécsen. A Dózsa utcában két, egymással majdnem szemközt lévő házon látszanak égési és lövésnyomok – jelentette a helyszínről az MTI munkatársa. Az egyik szomszéd – aki a másik megtámadott házban él – azt mondta az MTI-nek, hogy az ő élettársa hozta ki a halálos áldozatokat a lakásukból. Úgy tudja, hogy mindkettejüket fejbe lőtték.

Dobi Tamás közölte: az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya „több emberen elkövetett emberölés” bűntette miatt indított nagy erőkkel nyomozást. A főkapitány egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Az üggyel kapcsolatban Mecser Tamás főkapitány-helyettes, bűnügyi igazgató hétfő délben rendkívüli sajtótájékoztatót tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!