2008.11.11. 14:51
Ne csak a bérből élők viseljék a terheket!
Elfogadhatatlannak tartja az oktatási ágazatban dolgozók és tanulók számára a pénzügyi válság hatására napvilágot látott kormányzati elképzeléseket és annak a jövő évi költségvetésben megjelenő részleteit a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet – közölte Tóth József elnök kedden.
„Meggyőződésünk, hogy a válság terheit nem csak azoknak kellene viselniük, akik látható jövedelemmel rendelkeznek, hiszen így is Európában a legnagyobb mértékben viseli a hazai bérből élő réteg a közös terheket” – összegezte álláspontjukat az érdekvédő hozzátéve: a megszorító intézkedések a közalkalmazottak, pedagógusok, nyugdíjasok megélhetését nehezítik. A szakszervezet szerint ez a döntés elkerülhetetlenül a társadalmi feszültségek további növekedését eredményezi. Tóth József felidézte, hogy oktatási intézmények összevonásával az előző évben több ezer pedagógus veszítette el állását.
Az MKSZSZ nem tudja elfogadni azt a kormányzati törekvést, amivel az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság és a kormány 2007. február 19-i megállapodását – ez a 2009-es béremelésekre vonatkozó előírásokat is tartalmazza – egyoldalúan kívánja megváltoztatni. Az MKSZSZ a többi oktatási és közszolgálati szakszervezettel, konföderációval együtt részt vesz a további érdekegyeztetésben, s az ott hozott egységes közszolgálati döntéseket, akciókat is támogatja.