Hírek

2008.11.12. 14:47

Több helyen elfogyott az influenza elleni ingyenes védőoltás

Decemberre elfogyhat az 1,3 millió adag influenza elleni védőoltás, amelyet térítésmentesen biztosítanak 60 év felettieknek és krónikus betegségben szenvedő felnőtteknek.

mti

Több körzetben már most hiány van, a készletet régión belüli átcsoportosításokkal igyekeznek pótolni - mondta el az MTI érdeklődésére az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának helyettes vezetője szerdán. Szolnoki István tájékoztatása szerint, ha az átcsoportosításokon túl továbbra is lesz kereslet az oltóanyagra, akkor megvizsgálják a régiók közötti átcsoportosítás lehetőségét is,  de ezt nem szorgalmazzák. Indoklásként elmondta: bár az oltás önkéntes és arra senki nem kötelezhető, szeretnék elérni, hogy az ország valamennyi részén közel azonos arányú legyen az oltottak  száma.

A hiányt pótlólagos rendeléssel is fedeznék, de ez várhatóan már nem lesz nagy mennyiségű. Hozzátette: főleg a Dunántúlon és a nyugat-magyarországi régióban oltatták be magukat az emberek. A készleteket kiadták, több körzetben már elfogyott az oltóanyag, de az országban olyan körzet is van, ahol még a készlet felénél tartanak - közölte. Mint mondta, azoknak is megpróbálnak elkülöníteni egy kisebb mennyiséget, akik a napokban töltik be a 60. életévüket és csak akkortól válnak jogosulttá a térítésmentes oltóanyagra. Arra a kérdésre, mit tehet az, aki jogosult lenne a térítésmentes oltásra, de nem tudják neki azt biztosítani, azt válaszolta: egy-két héten belül eldől, hogy az átcsoportosítások révén az adott körzetbe jut-e oltóanyag. Hangsúlyozta ugyanakkor,  hogy aki mindenképpen most akarja beoltatni magát, az receptre  felírathatja a vakcinát, az oltóanyag már ezer forinttól kapható a  patikában. Az idén nem volt cél, hogy megemeljék az 1,3 millió adagos  keretet, mert az előző évek tapasztalata alapján mindig maradt  oltóanyag, amit azután meg kellett semmisíteni - mondta Szolnoki  István.

Szólt arról is, hogy a WHO 2006-os ajánlása szerint a 65 év  feletti lakosság oltottságát 2010-re 75 százalékra kell növelni.  Nálunk ez az arány tavaly a 35 százalékot se érte el. Az idén 40 százalékkal számol a tiszti főorvosi hivatal, de pontos adatok csak december közepére várhatóak. Az 1,3 millió adagos keretet a fokozott igényekre tekintettel a következő négy-öt évben fokozatosan emelnék meg, egyúttal bővítenék a térítésmentes oltásra jogosultak körét.  Jelenleg mintegy négymillióan tartoznak a rizikócsoportba.

A főosztályvezető-helyettes a kampányuk sikerének tulajdonítja, hogy idén nem csak a térítésmentes, hanem a térítéses oltás iránt is nőtt a kereslet. Hangsúlyozta: nem csak a rizikócsoportba tartozóknak ajánlott a védőoltás, hanem a munkaképeseknek is, akik így amellett, hogy nem esnek ki a munkából, nem is fertőzik meg a  vírussal a veszélyeztetett idősebb korosztályt. Arra a kérdésre, hogy az embereknek mikor érdemes beoltatniuk magukat, Szolnoki István azt mondta: minél előbb, mivel a védettség 10-14 nap alatt alakul ki.  Hangsúlyozta: minden évben kisebb-nagyobb járvány tapasztalható, néhány európai országban is izolálták már azokat a törzseket, amelyekre számítanak a szakemberek, így egy-két héten vagy hónapon  belül várhatóan Magyarországot is eléri a vírus.

A Somogy megyei ÁNTSZ szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a megyében elfogyott az oltóanyagkészlet - ez 43 ezer adagot jelent -, ezért újrarendelnek. A regionális tisztiorvosi szolgálat több mint háromezer adag oltóanyagra nyújtott be (a régióra vonatkozóan) pótigényt, a vakcina néhány héten belül megérkezik.

Hajdú-Bihar megyében eddig 61 ezer adag oltóanyagot használtak fel a háziorvosok, van olyan körzeti rendelő, ahol már elfogyott a szérum - mondta Kohut Zsuzsa, az ÁNTSZ megyei szervezetének epidemiológusa a Hajdú-bihari Naplónak. A főorvos közlése szerint minimális tartalékok még vannak, de ígéretet kaptak arra, hogy érkezik még oltóanyag - olvasható a lap szerdai számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!