Hírek

2009.01.29. 15:50

A Csík zenekar húsz év után is újít

A Csík Zenekar húsz éve a magyarországi népzenei élet egyik meghatározó szereplője. Már eddig is számos rangos zenei díjjal jutalmazták Csík János zenekarát. Idén az év hazai világzenei albuma kategóriában jelölték őket a Fonogram-díjra.

Hegedűs V. Rita

– Tavaly a Senki nem ért semmit című albumuk megkapta a Fonogram-díjat. Idén az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen című lemezeket jelölték. Mi jöhet még?

– Ez csak a közönségnek köszönhető, hiszen platina lett a lemezünk. Ha sikerül ez a megmérettetés, akkor a jövőben jogos elvárása lesz a nagyérdeműnek, hogy élményszerű produkciókat nyújtsunk. A műsorainkban nem csak a bevált sikeres nótákat játsszuk, hanem saját feldolgozásaink is lesznek, és nem mindig a mások cipőiben járunk. Próbára tesszük magunkat olyan produkciókkal, amelyek például a verseken alapulnak.

– Megzenésítik a költeményeket?

– Nem. A versek hangulatát, gondolatiságát, zenével szeretnénk aláfesteni, megerősíteni.

– Kiknek a műveit dolgozzák fel?

Csík zenekar

Csík János 1988-ban alapította meg a Csík zenekart Kecskeméten. Átdolgozták a Kispál és a Borz, Quimby és a Tankcsapda számait, Lovasi András szövegeket is írt nekik. Eddig hat albumuk jelent meg.

Tagok:

Majorosi Marianna – ének

Barcza Zsolt – cimbalom

Bartók József – nagybőgő

Csík János – hegedű

Kunos Tamás – brácsa

Makó Péter – fúvós

Szabó Attila – hegedű– Például József Attila és Kosztolányi Dezső költeményeit. Olyan verseket, amik jól passzolnak a mi gondolatainkhoz. Eddig minden lemezünknek egy versrészlet vagy egy népdal első sora volt a címe. A versek így mindig is jelen voltak az életünkben.

– Teltházas koncerteket tartanak, legyen szó a Sziget-fesztiválról vagy egy kistelepülésről. Mit gondol, miért?

– Az a gondolat talál elismerésre, hogy a népzenét nem mindenáron az autentikus formájában szeretnénk megmutatni. Így azoknak a szívébe is be tudjuk csempészni, akik inkább a bluest, a swinget, vagy a könnyű zenei hangzást szeretik. Nyáron például Tankcsapdát is játszottunk. Még az együttes tagjai is meglepődtek, amikor meghallották, hogy az akusztikus hangszereken legalább olyan erővel lehetett megszólaltatni a dalokat, mint az elektromosokon. Minket is büszkeséggel töltött el a siker.

– Ha visszanéz, melyik volt a legnehezebb időszak az együttes életében?

– A lelkesedés, az akaraterő, a tenni akarás következtében fejlődünk. De mint ahogy egy  lépcsőn halad az ember, az első fokokat könnyebben lépi át, de minél magasabbra jut, egyre nehezebb feljebb haladni. Ehhez kell a barátság, a kitartás, a tisztelet, az alázat és a szeretet egymás, az emberek, a műfaj és leginkább a közönség felé, hiszen nekik akarunk muzsikálni, hozzájuk szólunk, és nekik köszönhetjük a mi örömünket is.

Tagok:

Majorosi Marianna – ének

Barcza Zsolt – cimbalom

Bartók József – nagybőgő

Csík János – hegedű

Kunos Tamás – brácsa

Makó Péter – fúvós

Szabó Attila – hegedű Már eddig is számos rangos zenei díjjal jutalmazták Csík János zenekarát. Már eddig is számos rangos zenei díjjal jutalmazták Csík János zenekarát. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!